Az elmúlt évtizedekben az ösztöndíjprogramnak köszönhetően számos fiatal szerezhetett diplomát és építhetett sikeres életutat – van közöttük mérnök, orvosok, atomfizikus, pilóta és balettművész is.

Az ösztöndíjra azok a diákok pályázhatnak, akiknek családjában az egy főre jutó havi jövedelem – a családi pótlékkal együtt – nem haladja meg az 55 ezer forintot, és kitűnő tanulmányi eredményt értek el. Most 100 gyerek kerül vissza a mélyszegénységbe, és veszíti el azt a segítséget, amely eddig lehetővé tette számukra a továbbtanulást és a kitörés esélyét – emelte ki a szervezet.

Edvi Péter, az NGYSZ elnöke elmondta azt is, hogy új vállalati és magántámogatókat keresnek, hogy a most kieső 100 gyermek támogatása folytatódhasson.

Egy gyermek egyéves támogatása 800 ezer forint, amely magában foglalja a 600 ezer forintos ösztöndíjat, valamint a pályáztatás, nyilvántartás, utazás és a programhoz kapcsolódó közösségi események – például gyermeknap és karácsony – költségeit is.

Az NGYSZ más szponzorok segítségével további 60 gyermeknek a jövőben is biztosítja az ösztöndíját, és reméli, hogy társadalmi összefogással a most kieső 100 gyermek számára hamarosan új támogatókat talál. Az első fecske már megérkezett – olvasható a közleményben. Kecső Richárd interjúja.