Magyarország éppen azokban az időszakokban szorul importra, amikor az árak megugranak, energiafölöslegét pedig csak akkor tudja piacra vinni, amikor bőséges a kínálat, vagyis az árak a mélyben vannak. A magas költségszintek mellett újra kell számolni a megtérülési mutatókat. Olyan megoldásokkal is megérheti foglalkozni, amelyek korábban túl drágának bizonyultak – emelte ki Gáspár András, az Mfor-Privátbankár lapigazgatója a Reggeli Monitorban.

A nap- és szélerőművek által termelt energia tárolására mindenképp érdemes több erőforrást szánni. Ez utóbbi szabályozásában a kormány is fontos átalakításokat végzett el, nem kis részben az EU-s követelmények teljesítése, ezen keresztül pedig a befagyasztott uniós források felszabadítása érdekében.

Gáspár András a Trend FM reggeli műsorában beszélt arról is, hogy hol tart a vagyonvisszaszerzések ügye. A Tisza Párt egyik leghangsúlyosabb vállalása volt a kampányban az elszámoltatás és a vagyonvisszaszerzés. Jelenleg a hivatal felállításának fázisában tartunk, a törvény már hatályos, a vezetők kiválasztása zajlik.

Az interjú itt hallgatható meg, a műsorvezető M. Szűcs Péter.