Ez azt jelenti, hogy minden iskolás gyermek, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, automatikusan jogosult lesz a 100 ezer forintos összegre, és ezen felül jogosultak lesznek az iskolakezdési támogatásra az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyermekek is – fejtette ki Magyar Péter. Hozzátette, hogy jogosultak lesznek a sajátos nevelési igényű gyerekek, valamint a Dobbantó programban és a műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok is.

Kiemelte: minden olyan gyermek is megkapja a százezer forintos támogatást, aki egyszülős családban nevelkedik, de jogosultak lesznek a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek is.

A támogatás összege gyermekenként összesen 100 ezer forint. Az első részletet, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja majd a Magyar Államkincstár, hogy a családok még a tanév kezdete előtt meg tudják vásárolni mindazt, amire valóban szükségük van – részletezte a miniszterelnök.

Elmondta, a második 50 ezer forint novemberben, utalvány formájában érkezik, és a gyermekek iskoláztatására lehet felhasználni. A támogatás adómentes lesz, és nem vonható végrehajtás alá.

Számításaik szerint mintegy 400 ezer magyar gyermek részesülhet a Tisza-kormány által bevezetett iskolakezdési támogatásban.