Sárközy Miklós a Reggeli Monitorban arról beszélt, hogy a Hormuzi-szoroson jelenleg naponta átlagosan mindössze mintegy 19 teherhajó halad át, ami töredéke a konfliktus előtti forgalomnak. Szerinte ez azt mutatja, hogy Donald Trump kijelentéseivel szemben Washington nem ellenőrzi teljes mértékben a térséget.
Az Irán-szakértő szerint mindkét fél a másik gazdasági meggyengítésére törekszik. Az Egyesült Államok az iráni gazdaságra nehezedő nyomással akarhat engedményeket kicsikarni, miközben Teherán a konfliktus elhúzásában lehet érdekelt. A Hormuzi-szoros ezért továbbra is jelentős gazdasági és stratégiai fegyver Irán kezében.
A konfliktus miatt több alternatív kereskedelmi útvonal kialakításán is gondolkodnak, például Irak, a Vörös-tenger, illetve Omán felé. Sárközi Miklós szerint azonban ezek sem jelentenek teljes biztonságot, hiszen Irán katonai és technológiai eszközökkel az új infrastruktúra kiépítését is megzavarhatja.
Az elemző szerint a háború az iráni társadalmat is részben összerántotta. Bár az iráni lakosság jelentős része kritikus a politikai rendszerrel szemben, a külföldi támadás hatására megerősödtek a nemzeti és patrióta érzelmek. A konfliktus elhúzódásával ugyanakkor az iráni ellenzéken belül is egyre többen fordultak szembe a háborúval. M. Szűcs Péter interjúja.


