Ali Hámenei ajatollah Irán legfőbb vallási vezetője tegnap üzenetet küldött a világnak: a csata elkezdődött. Irán az éjjel két újabb rakétahullámot indított Izrael területe ellen, a teheráni média szerint hiperszonikus Fatah rakétákat is használtak. Sérültekről nincs hír. Fogyatkozóban vannak Izrael Arrow rakétái: ezeket az eszközöket használja a zsidó állam az iráni ballisztikus rakétatámadások elhárításához – közölte a Wall Street Journal.

Az izraeli haderő nem volt hajlandó kommentálni a lap értesüléseit. Iráni emberjogi szervezetek szerint az izraeli bombázásnak már legalább 585 halottja van a megtámadott országban. Izraelben a halálos áldozatok száma 24 fő. Donald Trump először feltétel nélküli megadásra szólította fel Iránt egy bejegyzésében, majd stábjával tartott megbeszélést az Irán és Izrael közti fokozódó harcokról. A megbeszélést követően az amerikai elnök beszélt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. Fontos, hogy egyelőre csak találgatások keringenek arról, hogy az Egyesült Államok esetleg csatlakozik Izrael katonai akciójához.

„A kőolaj a háború kitörésének a hírére nagyot emelkedett, aztán csökkent. Azért a háború előtti szinthez képest 10 százalék alatti mértékben emelkedett. Visszafogott a reakció. Irán a saját bevételei miatt sem valószínű, hogy lezárja a tengeri áruszállítás egyik fő útvonalát, a Hormuzi-szorost. Iránnak 67 milliárd dollár bevétele volt tavaly kőolaj- és földgáz eladásból. Ehhez az eszközhöz csak akkor nyúlhatnak, ha nagyon sarokba szorítják őket" – mondta el a Trend FM Reggeli Monitor című műsorában Miró József, az Erste vezető elemzője.

A Vörös-tengeren és a szorosokon a világ kőolajforgalmának a 20 százaléka halad át. Ha lezárják, komoly érvágás lenne mindenki számára, és bőven 100 dollár fölé ugranának a kőolaj jegyzésárai. Van egy vezeték, ami elvisz a Vörös-tengerig, a Saudi Aramco működteti, de ez a szállítás 5 százalékát tudná csak átvenni.

„Néhány százezer hordó áramlik ebben naponta, holott 4-5 milliós kapacitása van. Tehát abból a 20 millió hordó kőolajból, ami naponta átmegy a Hormuzi-szoroson a tankerhajók segítségével, alig a mennyiség negyedét tudná kiváltani" – elemezte az ellátási helyzet bonyolultságát és összetettségét Miró József, az Erste vezető elemzője.
Egyelőre kevésbé számol ezzel a piac. A földgáz Európában 40 euró környékén van. A háború kirobbanása óta 5 eurót emelkedett a tőzsdei ár. Az izraeli tőzsdei reakció mérsékelt, nincs pánik a befektetők körében, sőt emelkedés is volt.

A FED kamat maradhat, tovább tolódhat a következő monetáris enyhítés

„Maradhat a 4,25 és 4,5 százalék közötti alapkamat-sáv a FED részéről. Az igazán kíváncsi az úgynevezett dot plot ábrára lesz mindenki, vagyis, hogy mikorra várja a jegybankárok többsége a kamatcsökkentéseket. A vámháború és az izraeli-iráni háború is tovább tolhatja azt az időszakot, amíg a jelenlegi szinten marad a kamat" – közölte Miró József.

Márciusban még 1,7 százalékos gazdasági növekedése volt erre az évre a FED-nek, ami alacsonyabb volt a várakozásnál. Most azonban már alacsonyabb az elemzői várakozás. „Valószínű, hogy a FED csökkenti az erre az évre szóló várakozását, míg a vámháború beindulása mellett emelheti az inflációs kilátásokat. Annak ellenére, hogy az amerikai infláció már 2,1 százalékon van, vagyis a FED 2 százalékos célszintjének közelében, ennek ellenére nem túl valószínű a kamatcsökkentés" – mondta el meglátásait a vezető elemző.

Szerinte akár meglepetést is okozhat a FED, főleg akkor, ha a vártnál is borúsabbak lesznek a gazdasági várakozásai.

A Reggeli Monitor műsorvezetője: Nagy Károly. Az interjúkban elhangzott még:

  • Kína az iráni olaj legnagyobb vásárlója, sokszor 10 százalékkal olcsóbban veszi az energiahordozót a piaci árhoz képest;
  • Jelenleg szeptemberben és decemberben várnak kamatcsökkentést a FED-től;
  • Az amerikai inflációs és GDP-előrejelzés lesz az igazi kérdés, nem pedig a kamatszint.