Az elmúlt 168 óra hírei
-
Dízelautósok figyelem! Itt a kormány segítsége
Decemberig összesen húszezer forintos üzemanyagár-kompenzációban részesülhetnek a legfeljebb 150 lóerős dízelautók tulajdonosai. A kormány számításai szerint az intézkedés mintegy egymillió gépkocsi-tulajdonost és családját érinti.
-
Nyomozást rendelt el a rendőrség a Szuverenitásvédelmi Hivatal kommunikációs költései miatt
Hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024 és 2026 közötti kommunikációs kiadásai miatt. A hivatal a feltárt dokumentumok szerint mintegy 3,67 milliárd forintot fordított kommunikációs és rendezvényszervezési feladatokra.
-
Szeptember 11.: a nap, amely után már semmi sem volt ugyanaz
Negyedszázad telt el azóta, hogy 2001. szeptember 11-én súlyos terrortámadás érte Amerikát. Martin-Kovács Miklóssal emlékeztünk vissza.
-
Robbanások, biológiai fegyverek és nagy összegű vámok – íme a nap hírei
A nap hírei röviden.
-
Agykutatástól a marsi vízig: tudományos podcastot indított a HUN-REN
NeurON címmel 14 részes tudományos podcastsorozatot indított a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat. Az első epizódok már elérhetők, szeptember végéig pedig a teljes évad megjelenik a legnagyobb online felületeken.
-
A bányászati tudás is segíthet a vízhiány kezelésében
A Dorogi-medence egykori bányászatából ismert felszín alatti vízkészletek a jövőben új szerepet kaphatnak. Dorog polgármestere szerint érdemes szakmailag megvizsgálni, hogy a bányászati és vízügyi tudás miként járulhat hozzá a térség biztonságos vízellátásához.
-
2030-ra magyar euró? Nehéz pálya vár a magyar gazdaságpolitikára
Az euró bevezetésére kitűzött 2030-as dátum tartásához a gazdaságpolitikának záros határidőn belül meg kell teremtenie a tartós árfolyamstabilitást és az alacsony inflációs környezetet.
-
Amikor a tudományból üzlet lesz: doktoranduszokat vár a HSUP
A HSUP Doctorate azoknak a doktoranduszoknak és doktorvárományosoknak szól, akik szeretnék kutatási eredményeiket a gyakorlatban is hasznosítani, és megismerni, hogyan válhat egy tudományos ötletből innováció, technológia vagy akár startup vállalkozás.
-
Holtpontra jutottak a tárgyalások, 120 dollár fölé mehet az olaj
Az Irán és az Egyesült Államok közötti béketárgyalások láthatóan holtpontra jutottak, a háború jelenleg a Hormuzi-szorosra koncentrálódik.
-
Varga Mihály: Gyors helyett sikeres euróbevezetésre van szükség
Ha a közös európai fizetőeszköz magyarországi bevezetése gyors lesz, az ellen senki nem fog tiltakozni, de a hangsúlyt a sikeres és megfelelő csatlakozásra kell helyezni – jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank elnöke a 64. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben.
-
Hamarosan jön a Mol osztalékfizetése
A Mol Nyrt. szeptember 25-én kezdi meg az osztalék kifizetését, amelynek egy részvényre jutó bruttó értéke 317,58 forint – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
-
AI a harctéren: új eszközöket tesztel a német hadsereg
Mesterséges intelligencián alapuló eszközöket alkalmazna a jövőben a német hadsereg a harctéri döntéshozatal felgyorsítása érdekében - mondta el Thomas Daum, a hadsereg kiberparancsnokságának vezetője a Handelsblatt című napilapnak.
-
Hiába az aszály, egyelőre nem drágul az élelmiszer – Fordulat jöhet az inflációban
Az Erste szakértői szerint az év második felében sem fogják az élelmiszerek árai felfelé húzni az inflációt. Az idei évben júliusban állt a legalacsonyabb szinten a fogyasztói árindex, és innen az elemzők várakozásai szerint egy nagyon visszafogott mértékű emelkedés következhet az elkövetkező hónapokban.
-
BME-s hallgatók formálhatják a jövő intelligens bankját
Stratégiai partnerséget kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul.
-
Lesújtó PISA-eredmények: nagy reformok kellenek az oktatásban
Bár nem lóg ki Magyarország a PISA-teszt alapján az OECD-országok átlagából, mégis figyelmeztetőek az eredmények és drasztikus változásokra van szükség az oktatásban – mondta a Trend FM által megkérdezett oktatáskutató.
-
Emberi hiba béníthatta meg a brit légi irányítást?
Nemcsak a szoftverek, hanem akár emberi mulasztás is okozhatta a brit légiirányító rendszer meghibásodását. A kibertámadások ellen viszont ezek a számítógépes rendszerek magas szinten védettek – mondta a Trend FM-nek az Egek Ura Blog alapítója.
-
Továbbra is mélyponton a közúti fuvarozás
Lassan 3 éve veszteséges a hazai ágazat. Az idei második negyedévben a nemzetközi szegmensben 12,3 százalékkal ugrottak meg az összköltségek.
-
MNB: nem volt vita az alapkamat csökkentéséről
Egyhangúlag szavaztak a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjai az augusztus 25-i ülésen az alapkamat csökkentéséről, más javaslat nem volt a kamatváltozásra – derül ki az MNB honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.
-
Megállíthatatlan természet: így alakítják át Magyarország élőhelyeit az inváziós fajok
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Megállíthatatlan természet című ismeretterjesztő filmje azt vizsgálja, hogyan érkeznek, telepednek meg és terjednek az inváziós fajok Magyarországon, hogyan alakíthatják át az élőhelyeket, és miért kulcsfontosságú a korai felismerés, a monitorozás és a megelőzés.
-
Magyar Péter: 1000 milliárddal csökkent az államháztartás hiánya
A kormány három hónap alatt mintegy 1000 milliárd forinttal csökkentette az államháztartás hiányát – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán közzétett videójában.
-
Tovább durvul a kanadai-amerikai kereskedelmi háború
Kanada az amerikai lépésekre válaszul életbe léptette kedden a megemelt vámokat az Egyesült Államokból származó áruk szélesebb körére, amelyek összértéke mintegy 20 milliárd dollár. Az USA pedig számos alkoholos ital, motorkerékpár és tejtermék szomszédos országból való importját állítja le.
-
Fordulat Washingtonban: újra dolgozzák fel a magyar vízumkérelmeket
Az Egyesült Államok a múlt héten újrakezdte a Magyarországról és Lengyelországból amerikai bevándorlási vízumokra beadott kérvények feldolgozását.
-
Technológiai bravúrok és kreativitás: elindult a 25. „Az Év Honlapja” pályázat
Új kategóriákkal, megújult arculattal és minden eddiginél erősebb AI-fókusszal indult el az idei pályázat.
-
Lesz-e újabb olajkrízis idehaza?
Európa-szerte lehetnek kisebb ellátási gondok, főleg a dízelüzemanyag terén.
-
Védőháló az utasoknak: mire jó a kezesi biztosítás?
Utazás közben csődbe ment iroda, külföldön rekedt turisták és gyanúsan olcsó ajánlatok. A törvény ugyan komoly garanciákat és hazaszállítási biztosítékot ír elő a szervezőknek, mégsem áll minden cég mögött megbízható fedezet.
-
Rácz András: orosz hírszerzőket utasított ki a kormány
A külügyminiszter nyilatkozatából a diplomáciai nyelvezet szabályai szerint az következik, hogy a kedden Magyarországról kiutasított tíz orosz diplomata valójában hírszerzői tevékenységet folytatott – mondta a Magyar Külügyi Intézet kutatási és tudományos ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese.
-
Túl későn kezdünk gondolni a nyugdíjra
Reálértéken rekordközelbe emelkedett az egy főre jutó önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás, amely már meghaladja a 2,4 millió forintot.
-
Nem lesz abszolút parlament Németországban – Kormányra kerülhet az AfD?
Németországban tovább erősödik az AfD, különösen a keleti tartományokban. A volt berlini nagykövet szerint Szász-Anhaltban a párt néhány év alatt megduplázta támogatottságát, miközben a CDU jelentősen visszaesett.
-
Vidékfejlesztési program: ezek a települések kapnak első körben egymilliárdot
A Szent István vidékfejlesztési program tíz térséget érintő, kezdeti szakaszának értékelése után, 2027. augusztus 20-a után megkezdődhet az országos bevezetés – közölte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, napirend előtt.
-
Digitális készpénz internet nélkül? Már készül rá a megoldás
A digitális fizetés ma gyors, kényelmes és szinte mindenhol elérhető, de van egy gyenge pontja: áram és hálózat nélkül könnyen működésképtelenné válhat.
-
Olcsóbb lett az élelmiszer, de van, ami megdrágult
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 1,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz képest az árak 0,2 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Júliusban 1,2 százalék volt az éves infláció.
-
Huszadszor rajtol el a Coop Rally
Idén huszadik alkalommal rendezik meg az országjáró autós rendezvényt, amelynek célja a minőségi magyar termékek bemutatása.
-
Mi lesz a győri Audival?
Minden jel szerint nem érintik a Volkswagen gyárbezárási tervei a csoporthoz tartozó Audi győri gyártóegységét. Ezt maga az Audi vezérigazgatója jelentette be Párizsban a Reuters kérdésére.
-
Uniós pénzek, koncessziók, vagyonadó: fontos változásokat jelentett be Magyar Péter
Maradéktalanul teljesítette a kormány az összes vállalt feltételt az uniós források hazahozatalához – jelentette ki a miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben köszönetet mondva az ebben közreműködő szakembereknek.
-
Fordulóponthoz érhetett a magyar ipar, de még nincs ok az ünneplésre
Három évnyi recesszió után már látszik a magyar ipar fokozatos élénkülése a Trend FM által megkérdezett elemző szerint.
-
Eltűnt az árrés: kritikus helyzetben a kisebb benzinkutak
Kritikus a kisebb magyarországi benzinkutak helyzete a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint, mert a világpiaci folyamatok és a kormányzati árképzési elvárások ütközése miatt gyakorlatilag eltűnt az árrésük.
-
Történelmi mélypont közelében a nyugdíjpénztári költségek
Tavaly tovább csökkentek az önkéntes nyugdíjpénztáraknak a vagyonra, illetve a tagok hosszú távú feltételezett megtakarításaira vetített díjterhelési mutatói.
-
Beindult a kiskereskedelem, a benzinkutak is nagyot mentek
Az országos kiskereskedelmi forgalom 48%-a az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 36%-a a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 16%-a az üzemanyagtöltő állomások forgalmában realizálódott.
-
Dinnye a célkeresztben: több száz helyszínen ellenőrzött a hatóság
A nyári szezon egyik slágergyümölcse idén is az ellenőrzések fókuszába került, 400 kereskedőt vizsgált a NKFH.
-
Rákapcsolt a magyar ipar
Júliusban az ipari termelés volumene a nyers és a munkanaphatástól megtisztított index alapján egyaránt 4,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
-
Erős félévet zárt a Masterplast, dinamikusan nőtt a nyereség
Nádasi Róbert, a Masterplast gazdasági ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese a vállalat első féléves teljesítményéről összegezte véleményét a Prémium Kategóriában.
-
Innen már felfelé vezet az út az AutoWallis befektetőinek?
Kihívásokkal teli autópiaci környezet, a hagyományos márkák visszafogott teljesítménye, a kínai márkák piaci bevezetéséhez kapcsolódó egyszeri költségek, valamint hatékonyságnövelő intézkedések határozták meg az AutoWallis első féléves teljesítményét.
-
BÉT50 Klub: amikor az energia és a digitalizáció üzleti előnnyé válik
A Budapesti Értéktőzsde klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
-
Magyarország több mint felén megérheti szélturbinákat telepíteni
Újra fontos szerepet kaphat a szélenergia a magyar energiarendszerben.
-
Eltűnhet a magyar alma a boltokból?
Éppen hogy elegendő alma termett idén, a hazai fogyasztást talán kielégíti, de az agrárszakértő szerint több importgyümölcs lesz, mint korábban.
-
Vasúti összefogással gyorsítják a paksi védekezést
A Waberer's vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft., a MÁV Zrt., a Rail Cargo Hungaria Zrt., a Zemplénkő Kft. és a Swietelsky cégcsoport együttműködésének köszönhetően megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása.
-
Súlyos az aszálykár, rekordközeli importra szorulunk kukoricából
Az idei súlyos szárazság és az ezzel együtt járó történelmi terméskiesés miatt szükséges a rekordbehozatal.
-
Nagy átalakítás jöhet a koncesszióknál – a MOHU működését is felülvizsgálják
Alapjaiban alakítaná át a korábbi koncessziós rendszert a kormány.
-
Digitális ingatlan-nyilvántartás – biztos minden rendben?
Több mint tíz éve indította el az akkori magyar kormány a hazai ingatlan-nyilvántartási rendszer digitalizálását. A projekt 16 milliárd forintnyi európai uniós támogatást is kapott.
-
Magasra tették a lécet – 30 éves magyar techsztori a Quattrosoft
A társaság folyamatdigitalizálással foglalkozik, intelligens automatizálással drasztikusan növeli a vállalatok hatékonyságát, így jelentős költségmegtakarítást biztosít.