Még idén nagyjából 5-6 ezer új építésű lakást adnak át a fővárosban. Budapesten megduplázódott az érdeklődés az eladó lakások iránt az Otthon Start hitelprogram hatására. A kisebb településeken is legalább 50 %-kal nőtt a vevők aktivitása. Balogh László, a portál vezető gazdasági elemzője szerint a hitelkonstrukció hatására épült új lakások ára lassíthatja a használtak áremelkedését.
Szeptember elején összesen több mint 15 ezer új építésű lakóingatlant kínáltak eladásra országos szinten. Ezen belül 62 százalékos volt az Otthon Startnak megfelelő új lakóingatlanok aránya, ami több mint 9 ezer új lakást vagy házat jelent. Ez kisebb arány, mint a használt lakásokat és házakat is magába foglaló teljes kínálat 75 százalékos mutatója. Vagyis az új építésű lakások sokkal kisebb arányban felelnek meg a program kritériumainak.
Az Otthon Start feltételeinek megfelelő új építésű lakások száma negyedével csökkent, addig a teljes újlakás-kínálat közel 10 százalékkal nőtt Budapesten az elmúlt egy évben – összegezte Balogh László. Péli Nagy Kata interjúja.
- Reggeli Monitor