Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2017-06-12 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Hétfő - Egy nő
2017-06-12 18:05:00Szanyi Tímea, az ÚjraSZERVezés Alapítvány vezetője, és Hollós Kata, az Alapítvány kuratóriumának tagja. A műsorvezető Kutasi Judit.
-
Menni-Enni
2017-06-12 11:05:00A Menni-Enni mai műsorában a kávéról, a magyar pálinkáról és a fagyiról beszélgetünk, majd a műsor utolsó fél órájába a Kerekdomb Fesztiválra megyünk a tokaji borvidékre, Tállyára.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2017-06-12 06:35:00A brit választás meglepetést hozott, hétfő reggel is téma lesz. Különösen a font szempontjából lesz érdekes a piacnyitás. Aratás előtt: nem esett elég csapadék így nem lesz túl nagy termés, a tavalyi mennyiség miatt pedig az árak sem túl magasak. A meggynek nem tett jót a tavaszi fagy, de mi még örülhetünk a lengyeleknél alig maradt gyümölcs a fán. Jobban járnak-e idén a magyar termelők? Alig eszünk nyúlhúst pedig nagyhatalom lennénk Európában. Most kampányt indítanak azért, hogy jelentősen nagyobb legyen a hazai 2-3 dekagrammos átlagfogyasztás. A Balaton köszönjük jól van, a víz mindenütt kitűnő még ha helyenként túl sok naptej is kerül bele. A turizmus jól teljesít, de a jövőre nézve van még tennivaló. Régióban kellene gondolkodni - mondja a szakember. S ha már nyaralás: vigyázzunk értékeinkre és nem árt, ha nem posztoljuk ki, hogy milyen messzire vagyunk a lakástól. Minderről és sok másról is szó lesz hétfő reggel, amikor Szűcs Péter várja Önöket.