Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-23 18:06:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Magyarok a piacon Hegedűs Zsuzsával
2014-03-23 14:36:00Brokkolileves, székelykáposzta és zserbó – sütés-főzés nélkül? A válasz igen, ezek az ételek elkészíthetők nyers zöldségekből, gyümölcsökből és olajos magvakból; hús, tojás és tejtermékek, és főképp sütés-főzés nélkül. Bejártuk a Nyersétel Akadémia konyháját, megnéztük, hogyan készül a nyers karfiolpüré és a vegán fasírt, és megkóstoltuk, milyen íze van a zöldturmixnak. Gasztronómiai kalandozás Lénárt Gittával és Szőke Gáborral, az akadémia alapítóival szerdán a Magyarok a piacon magazinműsorban.
-
Zenei válogatás
2014-03-23 11:06:00A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.
-
Reggeli Piac Szántai Erzsébettel
2014-03-23 06:36:00A Gazdasági Rádió zenés riportválogatása az elmúlt hét legemlékezetesebb, interjúiból. A kellemes időtöltést jó zenékkel, színes bulvárhírekkel kísért aktualitások, érdekes adatok, elemzői vélemények sokasága garantálja. Ha lemaradt, pótolhatja szombaton és vasárnap délelőtt a Reggeli Piaccal!
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-22 23:01:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-22 18:06:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Beszállókártya Lakatos Lászlóval
2014-03-22 14:05:00Bár az utóbbi húsz évben a szegénység csökkenésével párhuzamosan jelentősen mérséklődött az éhezők száma is, a világon még mindig minden nyolcadik ember alultáplált, különösen Afrikában és Dél-Ázsiában. – derül ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legutóbbi felméréséből. Az éhezők legnagyobb része – 827 millió ember - a fejlődő országokban él, amelyekben az alultápláltság átlagosan a lakosság 14,3 százalékát érinti. Afrikában a lakosság 21 százaléka éhezik, a kontinens Szaharától délre eső részében a legrosszabb a helyzet a világon: ott minden harmadik - összesen 223 millió - ember éhezik. A mai műsorban arról beszélgetek vendégemmel, hogy milyen szerepe lehet a családi gazdaságoknak a világélelmezési problémák megoldásában.