Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
A Nap Vendége Emőd Pállal
2014-02-20 17:06:00Voszka Éva közgazdász, egyetemi tanár, a Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadója
-
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
2014-02-20 15:08:00A londoni és varsói tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF), 2013. év végén hat országban végeztetett kutatást ügyfelei körében. Több mint 11 ezer ügyfelét kérdezte meg arról, hogyan látják saját országuk gazdasági-, illetve családi háztartásuk pénzügyi helyzetét, mennyire elégedettek életszínvonalukkal, milyen pénzügyi termékeket vesznek igénybe. A félévente megismételt kutatást – immár harmadszor – a nemzetközi hírnévnek örvendő YouGov Intézet készítette el, a legújabb felmérés eredményeit pedig országonként is összevetették a fél évvel ezelőtt kapott adatokkal. Magyarországon ezúttal a Provident Pénzügyi Zrt. 3457 ügyfele válaszolt az online kérdőívre. Az eredményekről 4 óra után hallhatnak részleteket. Fél öttöl irány Belső-Kína : Mi a különbség a városi Kína és a vidéki Kína között? Milyen szerepe van Mao-nak a hétköznapi életben? Milyen dolgokat nem akartak, hogy meglássanak mint “nyugatiak”, mi nem fér bele a PR-Kínába ??A műsor utolsó harmadában Utazás Kiállítás, a vendég Rápolthy Edit kiállítás igazgató és Kelecsényi Ágnes a Turizmus kft markatingigazgatója.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2014-02-20 05:36:00Az ukrán válság új szintre emelte a feltörekvő piacok problémáit, amelynek egyik legnagyobb vesztese a forint volt szerdán. A Reggeli Monitorban egyebek közt hallhatnak arról, hogy a kamatvágás után hogyan ért újabb mélypontra a hazai fizetőeszközünk, de természetesen foglalkozunk Ukrajnával is, ahol a felkelések egyik legsötétebb napja volt kedden. A befektetői hangulat aktuális állapotát a Saxo Bank vezető közgazdásza segít felvázolni, majd górcső alá vesszük a régiós szállodapiacot a Danubius gyorsjelentésére fókuszálva. A pesti parketten arra is keressük a a választ, hogy a felvásárlási pletyka meddig hajthatja a Magyar Telekom árfolyamát.