Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Borbély Péterrel és Suba Krisztával
2014-02-13 05:36:00A Reggeli Monitor témái: beszámolunk Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos pekingi látogatásáról, de szó lesz arról is, hogy tovább szárnyalhat a nemzetközi légipiac. A kedvező gazdasági kilátások miatt ugyanis megduplázódhat az utasszállító repülőgépek száma. Oroszországban is körülnézünk: a szakértő szerint Szocsi minden idők legdrágább olimpia játékaként is nyereséges lehet. De arra is kitérünk, hogy mi várható a NAV Valentin-napi ellenőrzésein. És természetesen a legfrissebb tőzsdei és devizapiaci hírekről is folyamatosan hallhatnak.
-
A Nap Vendége
2014-02-12 17:06:00Dirk Wölfer a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara osztályvezetője
-
Kapcsolódjunk Novák Péterrel
2014-02-12 15:05:00CSR rovatunkban Dr. Both Emőke, a BAGázs Közhasznú Egyesület elnöke lesz a vendég, akivel az Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ) projektjéről beszélgetünk. Mi a BAGázs IKSZ? A BAGázs IKSZ projekt keretében középiskolások bagi és budapesti önkéntesek támogatásával 2012 decembere óta korrepetálnak bagi gyerekeket a telep szélén található BAGázs konténerházban. A középiskolások megismerkedhetnek egy számukra idegen környezettel, ahol kreativitásuk kibontakozhat, új készségek, kompetenciák alakulhatnak ki, amelyeket a későbbiekben is hasznosíthatnak.
-
Magyarok a piacon Hegedűs Zsuzsával
2014-02-12 14:35:09Nagyvárosban élni és egyenesen az őstermelőtől rendelni kézműves termékeket? Létezik erre egy adatbázis? A válasz igen. Erről beszélgetünk Rönky Balázzsal, a termelotol.hu honlap létrehozójával.
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2014-02-12 13:35:00A magyar történelem kétségkívül leghíresebb várostroma az egri diadal, már csak azért is, mert elvileg mindenki elolvassa Gárdonyi Géza regényét. Ebben az évben jelentős felújítási munkálatok folynak az egri várban – itt járunk majd a műsor első felében. Bár egy város épületei változhatnak, a régiek eltűnhetnek, a települések őrzik emlékeiket. A látható és a láthatatlan múltról is beszélgettünk Székesfehérvár utcáin sétálva és kiderül az is, hogy a műemléki értékek felmérése miért lehet fontos a gazdaság, vagy épp a társadalmi stabilitás érdekében is.