Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Egészségkód
2023-01-19 09:05:00Az Egészségkód első felében Dr. Czirbesz Kata bőrgyógyász, a Dermart Buda onkológus szakorvosa a vendégünk, akivel a melanóma és egyéb bőrbetegségek kialakulásáról és veszélyeiről beszélgetünk. A második részben Dr. Magyar Donát aerobiológussal végigvesszük a lakásban kialakult penész káros hatásait és megelőzési formáit. A műsorvezető Marosi Viktor.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2023-01-19 04:35:00Helikopterbalesetben meghalt több ukrán magas rangú vezető, köztük a belügyminiszter is. Közben az orosz államfő egy a veteránokkal tartott találkozó alkalmával Szentpéterváron arról beszélt, hogy Moszkva ukrajnai fellépésének célja a Kelet-Ukrajnában évek óta dúló háború megállítása. A Reggeli Monitor első fél órájában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársával elemezzük az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeit. 7 és 8 óra között a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatójával arról beszélünk, hogy sok száz milliárd forint megtakarítást jelenthetne évente a lakások energetikai felújítása Magyarországon. A továbbiakban pedig a kenyér, a drónok és a vasúti közlekedés lesz előtérben. A hazai gabonapiac kihívásairól a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese számol be, majd arról hallhatnak egy összeállítást, hogy az elmúlt napokban az egyik drogéria-lánc és a DoDo Logisztikai Kft. a drónos házhozszállítás lehetőségeit tesztelte idehaza. 9 óra után azzal foglalkozunk, hogy a MÁV kedvezményes menetjegyet vezetett be a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt eseményeire. Ezen kívül szó lesz arról is, hogy a NAV arra figyelmeztet, érdemes már ebben a hónapban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot annak, akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból. Adásunk utolsó fél órájában pedig az ELTE és a Semmelweis Egyetem vezetésével lebonyolított nemzetközi kutatás eredményeiről számolunk be: a kutatócsoport publikációja alátámasztja azt a korábbi feltételezést, hogy a genetika is felelős lehet a korábban megfigyelt addikciós átfedések kialakulásáért. Kezdjék velünk a napot! Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
- Belehallgatás:
-
A Nap Vendége
2023-01-18 16:05:00Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó, országgyűlési képviselő. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
Kultúrpart a Kapcsolódjunkban
2023-01-18 14:05:00A Kultúrpart következő adásában vendégünk lesz Hörcher Ferenc, akivel Roger Scrutonról és a zenéről szóló értekezéséről beszélgetünk, de itt lesz Olt Tamás is, aki a Nagymester c. előadásról mesél, amelyet kifejezetten Bodrogi Gyula számára irt és amelyet a Karinthy Színház mutat be január 21-én. Peremarton Zsuzsa közelgő haiku-estjét mutatja be, Znamenák István pedig egy Beckett-hangjáték titkaiba avat be minket, amelyet Gothár Péter rendez. Horváth Csaba és Horváth Balázs a Forte társulat számára állítja színpadra a Helyiség kalapácsát, a rendező-koreográfus és a zeneszerző a közelégő premier kapcsán mesél a közös munkáról és annak kihívásairól. Várja önöket a műsorvezető: Kalmár András