A Dunai Régiók Munkaközösségének (ARGE Donauländer) 2023-as magyar elnöksége, valamint Magyarország 2024-es uniós elnöksége kapcsán a Magyar Művészeti Akadémiával együttműködve hat magyar művész kapott meghívást, hogy Fiatal kortárs magyar művészek 2024 címmel mutassa be alkotásait az Alsó-Ausztria tartomány által működtetett az Ausstellungsbrücke Galériában, St. Pöltenben.
Ez az együttműködés, amelynek gyökerei 2020-ra nyúlnak vissza, 2025-ben Budapesten folytatódik; A szépség dicsősége címmel négy alsó-ausztriai képzőművész mutatkozik be a Pesti Vigadóban.
A kiállítás kortárs, változatos festmények és szobrok segítségével a szépség különböző aspektusait vizsgálja, anélkül, hogy a szépséget a művek explicit, reflektív témájává tenné. A szépséget az észlelés mentális dimenziójaként is értelmezik, amely időbeliséget, olyan érzelmeket, mint a melankólia, a vágyakozás, a mulandóság vagy az átváltozás, foglal magában.
Rátóti Zoltán, az MMA alelnöke a tárlat megnyitóján beszédében kiemelte: „A Magyar Művészeti Akadémia céljai között kiemelt helyet foglal el kulturális értékeink megőrzése és közvetítése – határon innen és túl. Ugyanakkor fontos számunkra a párbeszéd és a kapcsolatteremtés is, különösen olyan szomszédos országokkal, akikkel közös történelmi és kulturális múlt köt össze bennünket. E kiállítás is ezt a közös szellemi teret és a hasonlóságainkban rejlő erőt hivatott megjeleníteni. Az itt látható művek a szépség iránti vágyból és a szépség megmutatásának szándékával születtek – és így szólítják meg a látogatót".
Karl Wilfing, az Alsó-Ausztriai Parlament elnöke, Johanna Mikl-Leitner kormányzó képviseletében hangsúlyozta: a szomszédos Magyarországgal való határon átnyúló kapcsolatok hagyományosan prioritást élveznek Alsó-Ausztria tartomány számára – a két ország között sokrétű kulturális csere zajlik különböző területeken, például a zene, a műemlékvédelem, az irodalom és a képzőművészet területén.
Az MMA és az Alsó-Ausztriai Kormányhivatal együttműködése 2020-ban kezdődött, melynek eredményeként két közös kiállítást szerveztek: Elfolyó idő / Verstrichene Zeit és a Young Hungarian Contemporaries/ Fiatal kortárs magyar művészek. A jelenlegi tárlat a két közös kiállítás folytatásaként jött létre.
A kiállítást Carl Aigner kurátor nyitotta meg. A tárlat megnyitóján jelen volt többek közt Turi Attila, az MMA elnöke, Astrid Harz, Ausztria magyarországi nagykövete, Thomas Obernosterer, az Alsó-Ausztriai Parlament igazgatója, Hermann Dikowitsch, az Alsó-ausztriai Kormányhivatal Művészeti és Kulturális Osztályának vezetője, Katka Krejcova, az Alsó-Ausztriai Kormányhivatal Művészeti és Kulturális Osztályának nemzetközi kapcsolatok felelőse, Rudolf Leitner-Gründberg, Franziska Maderthaner és Johann Berger kiállító művészek.
A kiállítás 2025. augusztus 24-ig tekinthető meg a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítóterében.
Évente 50 külföldi bemutatót tart a Magyar Művészeti Akadémia
Szinte nincs olyan nemzetközi művészeti esemény, ahol az intézmény kortárs alkotói ne lennének jelen – mondta a Trend FM-nek az MMA főtitkára. Richly Gábor, a most megnyílt tárlat mellett arról is beszélt, hogy a szervezet kiemelt célja a nemzetközi kapcsolatok építése és a kortárs művészek támogatása. Kovács Gergő interjúja.
- Reggeli Monitor
Fotók: Nyirő Simon