A Fintech Világa adásában Érczfalvi András műsorvezető és Suppan Márton, a Peak alapítója a Fintech.hu két legolvasottabb, pénzügyi botrányokat feldolgozó cikkéről beszélgetnek.
A kelet-közép európai régióban a legnagyobb mértékben, 6,5 százalékkal csökkentek a reálbérek tavaly Magyarországon – egyebek mellett ez derült ki a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat legújabb kiadványából.
A várakozásoknak megfelelően nem módosította tavaly augusztus óta érvényes, 5,25 százalékos alapkamatát idei második kamatdöntő ülésén a Bank of England – derül ki az Akcenta jelentéséből.
Tilos lesz a Youtube-ra regisztrálni a 16 év alattiaknak Ausztráliában. A szabályozást azzal indokolták, hogy az úgynevezett ragadozó algoritmusoktól szeretnék megvédeni a gyerekeket.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége által alapított címet 2025-ben az egerszalóki birtok kapta.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit – jelentette első becslése alapján a KSH.