A legutóbbi Múzeum+ esemény tematikáját az április elején megnyílt „Az élet művészete - Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895–1914)” című kiállítás adta. A tárlat a magyar plakátművészet első aranykorát mutatja be, amely a 19. és 20. század fordulóján a szecessziós stílus jegyében bontakozott ki.
A múzeumi esten a látogatók izgalmas tárlatvezetéseken ismerhették meg a kiállítást és a szecesszió korát, valamint itt debütált a Yettel ARtmemes elnevezésű projektje, amelynek célja, hogy interaktív digitális élményen keresztül hozza közelebb a klasszikus képzőművészetet az emberekhez, különösen a fiatalokhoz. A fejlesztésnek köszönhetően a szecessziós plakátok egyes darabjai, valamint az állandó kiállítás különböző alkotásai a kiterjesztett valóság (AR) erejével kelnek új életre. A Yettel ARtmemes applikációján keresztül a látogatók telefonkamerájuk segítségével fedezhetik fel a megjelölt képekhez készített mémeket, amelyeket digitális formában meg is oszthatnak. A mémek mellett egy rövid, alapvetően a Z-generáció nyelvén megfogalmazott képleírás is olvasható, amely a humor mellett edukációs céllal is bír.
„A Múzeum+ estéknek lelkes közönsége van ugyan, ám a múzeum számára fontos a folyamatos megújulás is, hiszen Magyarország és a régió egyik vezető kulturális intézményeként nemcsak a kiállításokban, hanem a programelemekben is törekszik az innovációra és új, fiatalabb célcsoportok megszólítására” – mondta Polgár Péter, a Szépművészeti Múzeum – Kultúra 2008 Nonprofit Kft. vállalati kapcsolatokért felelős vezetője.
„A forprofit, üzleti világ és a kulturális szféra együttműködése egyre fontosabbá válik, és igyekszünk annak is az élvonalában lenni, hogy hogyan lehet minél szorosabb és kreatívabb összefogásokat kialakítani minden részt vevő fél előnyére. Bízunk benne, hogy a jövőben egyre több, hasonló kezdeményezést indíthatunk majd” – tette hozzá.
„A felgyorsuló világban egyre nehezebb lekötni a figyelmet. A múzeumok fizikai világának a digitális tér zajával kell felvennie a versenyt. Az ARtmemes projektet azzal a szándékkal hoztuk létre, hogy a digitális élményen keresztül közelebb hozzuk a klasszikus művészetet a kortárs közönséghez, könnyebbé tegyük a kapcsolódást a mémeken keresztül. Hiszünk benne, hogy partnerként, a kultúra és a technológia összekapcsolásával nemcsak elérhetőbbé, hanem még izgalmasabbá tehetjük a múzeumi élményeket” – mondta el Antalóczi Ditta, a telekommunikációs szolgáltató brand- és retail aktivációs vezetője.
Az együttműködés következő állomása a június 21-i Múzeumok Éjszakája lesz a Szépművészeti Múzeumban.