Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Zenei válogatás
2014-03-18 09:36:00A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Suba Krisztinával
2014-03-18 05:35:00Újabb felvásárlást jelentett be a Vodafone. A brit távközlési szolgáltató a spanyol kábelszolgáltató, Ono céget vette meg 7 milliárd euróért. Hatalmas felfegyverkezésbe kezdett Indai az utóbbi öt évben. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet szerint India ez idő alatt 111 százalékkal növelte a fegyverbehozatalt, Svédországból tankokat, Csehországból kézifegyvereket vásárolva. A Krími szavazással kapcsolatos aggodalmak átrendezték a piacokat az elmúlt héten. Az óvatosság miatt sok terméket kerültek a befektetők, míg az úgynevezett menekülő-eszközök, mint az arany és néhány biztonságos deviza erősödött. A legfrissebb tőzsdei és devizainformációk. Hírek és összefüggések, amelyek a piacot mozgatják. Exkluzív szakértői vélemények a hazai és nemzetközi gazdaság minden egyes rezdüléséről. Sms számunk: 06-30-867-19-11
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-17 23:01:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-17 18:06:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Sport, Marketing, Gazdaság Mezei Dániellel
2014-03-17 16:15:00Ma Mocsai Lajos a magyra férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatója lesz sportmarketinggel és sportgazdasággal foglalkozó műsorunkban, Mezei Dániel vendége. A 60. születésnapját a napokban ünneplő kiváló szakember beszél a kézilabdáról és arról, hogy miként épül, hogyan fogadja a kézilabdás társadalom és milyen forrásokból gazálkodhat a NEKA.
-
Munka.Erő.Forrás a Monitor Délutánban
2014-03-17 15:35:00Fél öt után munkajog és HR, többek közt arról milyen módon és hogyan hívhatja vissza a munkáltató a munkavállalóját a szabadságáról . Hoffmann Gábor az EU-Jobs kft szakértője lesz a vendég,Tőle is kérdezhetnek a 06-30-867-19-11-es sms számon.
-
Egészségbiztosítás a Monitor Délutánban
2014-03-17 15:05:00Hogyan lehet cafeteria szolgáltatás az ingyenes magánorvosi ellátás a munkavállalók számára, Ezt is kiderítjük a Monitor Délután mai adásában ahol a HCI szakértői segítik a tájékozódást.
-
Ingatlanüzlet Lakatos Lászlóval
2014-03-17 14:35:00Lakás, iroda, nyaraló, raktár- vagy üzlethelyiség. Hogyan változik az ingatlanpiac? Mikor és kinek érdemes befektetőként a lakáspiacra lépni és bérbeadással próbálkozni? Hogyan változnak az ingatlan árak az egyes településeken és kerületekben, és miért? Hogyan működik az ingatlanhitelezés? Vannak e új fejlesztések? Milyen energiahatékonysági pályázatok és zöld technológiák érhetők el a lakkosság és a vállalkozások számára? Tippek, trendek és hasznos információk, minden hétfőn a 15.30-as híreket követően az Ingatlanüzletben.