Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Monitor Suba Krisztinával
2014-03-17 12:01:00Minden hétköznap a legfrissebb hírekkel, trendekkel, aktuális árfolyamokkal várjuk Önöket 13 óra és 13 óra 30 perc között. Monitor 30 percben, hogy napközben se maradjanak le a legfontosabb gazdasági információkról. Percről-percre a gazdaság ütőerén.
-
Zenei válogatás
2014-03-17 09:36:00A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Suba Krisztinával
2014-03-17 05:05:00Ukrajna és Argentína mellett Venezuela is bajban. Csökkenő devizatartalék, káosz, tehetetlen politikai vezetés. Mi lesz az olajárakkal, ha elszabadul a pokol? Az IMF szerint át kellene gondolni az újraelosztás mértékét minden országban, mert egyre nagyobbak a jövedelmi különbözőségek, ami hat a gazdaságok növekedésére. Nőjenek az adókulcsok? Már csak két hét és elindul a négyes metró. Az állomások környékén hogyan alakultak az ingatlan árak? Berobbanhat-e az új kütyü, a Ponoplayer vagy csak egy ötlet, ami nem lesz átütő?
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-16 18:06:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Zenei válogatás
2014-03-16 11:06:00A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.
-
Reggeli Piac Szántai Erzsébettel
2014-03-16 06:36:00A Gazdasági Rádió zenés riportválogatása az elmúlt hét legemlékezetesebb, interjúiból. A kellemes időtöltést jó zenékkel, színes bulvárhírekkel kísért aktualitások, érdekes adatok, elemzői vélemények sokasága garantálja. Ha lemaradt, pótolhatja szombaton és vasárnap délelőtt a Reggeli Piaccal!
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-15 23:01:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-15 18:06:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!