Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Zenei válogatás
2014-03-11 09:36:00A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2014-03-11 05:05:00A külföldi befektetők egyelőre kivárnak és továbbra is tartanak az orosz kőolaj- és földgázcsapok elzárásától, illetve az orosz-ukrán vita fegyveres konfliktussá szélesedésétől. Pedig a politikai-gazdasági konszolidáció nem csak Ukrajnának, hanem a környező országoknak, így Magyarországnak is érdeke lenne.
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-10 23:01:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-10 18:06:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Munka.Erő.Forrás a Monitor Délutánban Érczfalvi Andrással
2014-03-10 15:35:00Fél öt után azokat a leggyakoribb munkajogi hibákat vesszük sorra ,amelyek miatt százezrekre büntetik a munkaadókat.Próbaidő, leltárfelelősség, közös megegyezés és a többi neuralgikus pont is előkerül a Hoffmann Gáborral folytatott beszélgetésben. Az EU-Jobs szakértőjétől is kérdezhetnek, sms számunk 06-30-867-19-11
-
Váltó a Monitor Délutánban Érczfalvi Andrással
2014-03-10 15:05:00A mai Délutáni Monitor első felében a cégutódlás kérdését vizsgáljuk Stekl László nemzetközi reorganizációs szakértővel.
-
Ingatlanüzlet Lakatos Lászlóval
2014-03-10 14:35:00Mivel az utóbbi időben sok hallgatói kérdés érkezett hozzánk, ezért ma azokra válaszolunk. De a műsorból az is kiderül, hogy a sok kérdés a azt jelenti, hogy megmozdult az ingatlanpiac, vagy ellenkezőleg, csak problémák vannak?