Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-07 23:01:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
GR Night Bukovszky Józseffel
2014-03-07 18:06:00A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége Lakatos Lászlóval
2014-03-07 17:06:00Mészáros Csaba, az Evopro cégcsoport tulajdonosa.
-
Exclusive Pantl Péterrel
2014-03-07 16:15:00Ma délután Dávid Kornél lesz Pantl Péter vendége az Exclusive című műsorban. A jelenleg játékos megfigyelőként dolgozó egykori NBA játékos nemrég megejelent új könyvének kulisszatitkairól is mesél. A műsor második részeben pedig genfi autószalon újdonságairól Bessenyey Zoltán szakújságíróval beszélget a műsorvezető.
-
Hullámhossz Mezei Dániellel
2014-03-07 15:05:00Holnap délután a Hullámhossz című műsorban, Csurka Gergely a Magyar Úszó Szövetség sajtófőnöke, az Európai Úszó Szövetség sajtóbizottságának magyar tagja lesz Mezei Dániel vendége. A vizes szakújságiró ott volt Cancunban, a FINA vízilabdával foglalkozó múlt heti kongresszusán.
-
Zenei válogatás
2014-03-07 12:36:00A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként
-
Monitor Suba Krisztinával
2014-03-07 12:05:00Az OTP, részvényenként akár 20%-al magasabb osztalékot is fizethet, mint egy évvel korábban. Raliban az árupiacok. Az orosz-ukrán konfliktusban Putyin elszámította magát - véli Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő. A műkincsek világa is tele van meglepetésekkel. Bővebbet minderről egykor élőben!
-
Zenei válogatás
2014-03-07 09:36:00A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként