Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2022-12-16 04:35:00A Reggeli Monitorban, a jegybankok hetén elemezzük a két nagyágyú, a FED és az EKB kamatdöntéseit, inflációs előrejelzéseit. Beszélünk a legnépszerűbb hazai béren kívüli juttatásokról, és hogy hogyan változnak meg ezek a minimálbér-emelés hatására. Egy érdekes felméréssel is várjuk Önöket, amelyből kiderül: a magyar autósok mindegyike sértette már meg a KRESZ-szabályait, a háromnegyedük pedig ezzel tisztában is van. Viszont a saját vezetői képességeinkről sokkal többet gondolunk, mint a többi autóséről. Bepillantunk a rezsi változások miatt felpörgő klímapiac rejtelmeibe, és szó lesz arról is, hogy hogyan tudjuk érvényesíteni a fogyasztói jogainkat a webshopokkal szemben. Emellett megismerhetjük a legnagyobb magyar bankok vezetőinek, és az Egyensúly Intézetnek a jövő évi magyar gazdasággal kapcsolatos várakozásait. Megkérdezzük azt is, hogy a leginkább rászoruló adósok mire számíthatnak a hitelmoratórium év végével történő kivezetésével. És kitekintünk Törökországba, ahol rács mögé kerülhet az egyik legpotensebb Erdogan-kihívó, Isztambul regnáló polgármestere. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
A Nap Vendége
2022-12-15 16:05:00Vidákovics Attila, a Mosaic Alpha kriptokereskedési platform alapítója. A műsorvezető Andor-Tóth Anna.