Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2022-12-15 04:35:00Jövedelmük jelentős részét az energiaszámlák kifizetésére költik a magyarok. A Reggeli Monitorban arról is szó lesz, hogyan érdemes elkezdeni egy egy energiahatékonysági felújítást. A Magyar Bankholding lakossági termékfejlesztési igazgatójával több más mellett arról beszélünk, hogy a legtöbben az érintésmentes fizetést választják a karácsonyi vásárláskor, és a 27-35 éves korosztály a legcéltudatosabb a karácsonyi bevásárlás tekintetében. Szó lesz arról is, hogy jelentős mértékben csökkent az ipari termelés az előző hónaphoz képest, és hogy 232 ezer forintra nőhet a minimálbér jövőre, mert bár ez a szint elmarad a Magyar Szakszervezeti Szövetség 20 százalékos minimálbér emelési igényeitől, elfogadják az ajánlatot, ha a dokumentumba belekerül, hogy év közben, magasabb infláció esetén újra tárgyalhatják a minimálbért. Az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég területi vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy az év végéig még van lehetőségünk kihasználni a maximálisan elérhető adókedvezményeket. A Latin-Amerika szakértőt a Peruban elkezdődött tüntetés-hullám okairól kérdezzük, a Magyar Bankholding Private Banking vezetőjét pedig az éppen zajló bankegyesítésről, és az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjével nyitja a tőzsdét a műsorvezető, Nagy Károly.
- Belehallgatás: