Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Csődvédelmet kért a hertz autókölcsönző. A patinás szereplő nem tudott válaszolni az autómegosztók jelentette kihívásra. Az üzleti utazások, és a turizmus zuhanása csak a hab a tortán – reagált az elemző. Sokat hallhatnak majd kedden reggel a német gazdaságról is, ugyanis már az első negyedévében recesszióba süllyedt Európa vezető gazdasága, ami a magyar termelésnek sem kedvez. Emellett a várakozásoknál jobb lett az IFO hangulatindexe, mégis vannak válságágazatok. A költekezések elmaradása a bankbetétek, és a készpénzben lévő megtakarítások malmára hajtotta a vizet a járvány idején, jelentősen nőttek Európa-szerte a bankbetétek. Ugyanakkor a fogyasztás elmaradása nagy növekedési áldozattal jár majd az elemző szerint. Iráni tartályhajók közelítenek Venezuela partjaihoz, az egyik, gázolajjal megrakott szállítmány már meg is érkezett a dél-amerikai ország egyik finomítójához. A megkérdezett Dél-Amerika és biztonságpolitikai szakértő szerint egyre nagyobb azoknak az országoknak a köre, amelyeket az Egyesült Államok valamilyen szankcióval sújtott már, ők viszont segítik egymást. Ezek mellett hallhatnak a költségvetési törvénytervezetről, és arról is, hogy ismét megnyithatja a kapuit Las Vegas. A műsorvezető Nagy Károly.
-
13:05
-
14:05
-
15:05
IoT Zóna
48 óra alatt fejlesztették ki egy versenyen azt az egészségügyi alkalmazást, amit ma bemutatunk. Ez a Covibed. Az egyik győztes megoldás. A koronavírus miatt felértékelődik a naprakész információ egy kórházban. A rendszer ezen segít, az ágyak kihasználtságát, tervezhetőségét segíti elő. A ma műsorban Kelemen Balázzsal, fejlesztővel, és Bauer Ágnessel, termék- és üzletfejlesztési vezetővel beszélgetünk.
-
15:35
Beszállókártya Lakatos Lászlóval
Miben igénylik a kamara támogatását az újranyitó vendéglátóhelyek, és milyen problémákkal szembesülnek a kereskedők, vendéglősök és szállásszolgáltatók a kijárási tilalom feloldását követően? A következő percekben több más mellett erről is szó lesz.
-
16:05
-
16:35
-
18:05
A Nap Vendége
Lakatos István, a Bravogroup Holding Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. A műsorvezető Emőd Pál.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják.
- Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
- Orosz-ukrán háború: Putyin nem köt békét, folytatódnak a felőrlő harcok
- Trump 35%-os vámot jelentett be Kanadára, a chicagói FED elnöke sem hagyta szó nélkül
- Kriptoverzum – A szabályozott stablecoinoké a jövő?
- Zajlik a stablecoin verseny, és még nem tudni, ki lesz a nyertes
- Itt az amerikai gyorsjelentési szezon: eljött a dollár ideje?
- Érdemes vigyázni: áll a bál a kriptopiacon
- Történelmi rekord a magyar tőzsdén, 100 ezer pont fölött zárt a BUX
- Végrehajtás: több marad a zsebben, de több lesz a buktató a bankban?
- Hogyan csapódik le a vámháború? Az ördög a magyar infláció részleteiben rejlik
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
Friss hírek
-
Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. -
Kétmilliárdot fektet egy magyar digitális játékipari cégbe a Focus Ventures
A digitális játékipar világszerte egyre jelentősebb gazdasági és technológiai ágazattá válik. -
Átlépte a bűvős határt az Nvidia
A chipgyártó kapitalizációja túlszárnyalta a 4 ezer milliárd dolláros szintet, ezt a volument ők érték el elsőként. -
Több tízezer károsult és milliárdos károk a pusztító viharok nyomában
Hétfőtől péntek reggelig az ország területéről 11 510 káreseményről érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, és 3 895 káresemény felszámolásán még továbbra is dolgoznak a tűzoltók. -
Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
Progresszív, kísérletező, szabad és kritikus. Az 1998-as nyitás óta ilyen volt, és ilyen is marad a főváros kortárs kísérletező összművészeti terepe, a Trafó.