Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
Egyre több az állatbarát albérlet. Egyre több használt autót hozunk be Magyarországra. Miközben az autógyártók zöme küzd a globális chiphiány hatásaival a Tesla felülmúlta az elemzői várakozásokat a leszállított autók tekintetében. Máris verseny van a bankok között a Zöld lakáshitel program miatt. Klímabarát adóreformot vezet be Ausztria. Ismét denominálták a venezuelai nemzeti valutát. A reggel folyamán beszélgetünk majd a kínai energiaválságról, illetve a kőszén és a gáz drágulásáról. A vendégünk Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője lesz majd, utána pedig Miró Józseffel, az Erste Befektetési Zrt. stratégájával nyitjuk a tőzsdét. Folytatódik Kriptoverzum cím műsorunk a kriptó világ aktualitásaival. Tartsanak velünk holnap reggel is, várja Önöket a műsorvezető, Imre Lőrinc.
-
12:05
-
13:05
Monitor
Közel egy hónapon belül már a sokadik történelmi csúcsára emelkedett a földgáz tőzsdei ára Európában ma reggelre. A legnagyobb európai gáztőzsde, a holland TTF novemberi határidős jegyzésében a földgáz ezer köbméterenként 1228 dollár 80 centbe, azaz megawattóránként 102 euró 45 centbe került. Január óta ötszörösére nőttek a földgázárak, de szeptemberhez képest is megduplázódott az ár. A földgáz árának emelkedése felfelé hajtja az elektromos energia és a szén árát is a fűtési szezon közeledtével. Mindeközben a kőolajtermelő országok szervezete, az OPEC, a vártnál kevésbé emelte a napi kitermelését, amire az Egyesült Államok is rábólintott. Másfél hete áll a bál a brit üzemanyag-ellátásban, már a termelést is csökkentették. Elszálltak az árak és kutakat zártak be az Egyesült Királyságban, mivel még mindig nincs elég kamionsofőr, aki elszállítaná az üzemanyagot. Egy friss felmérés szerint mostanra a termelést 34 százalékkal csökkentették a közepes méretű vállalatok, és további 31 százalék tervezi ugyanezt. Egyelőre a Facebook sem közölt semmi biztosat arról, hogy hétfőn miért álltak le a szolgáltatásai több órára. Most úgy gondolják, hogy konfigurációs hiba áldozatai lettek. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci hírekkel várja Önöket Nagy Károly.
-
13:35
-
14:05
-
14:35
-
15:05
IoT Zóna
Magyarországon körülbelül 60 ezer siket ember él, akik minden nap találkoznak a jelnyelvismeret hiányából eredő kommunikációs akadályokkal. A Vodafone Digitális Díjas SignAll Technologies Zrt. a siketek ismerőseinek, rokonainak, barátainak és az egész többségi társadalomnak segíthet a jelnyelv elsajátításában és megismerésében. Az app az Egyesült Államokban már működik, most a magyar verzió elkészítése van terítéken. Itt lesz velünk a mai műsorban a cég stratégiai vezetője, Pintér Mihály.
-
15:35
-
16:05
-
16:35
-
18:05
A Nap Vendége
Csóka Balázs Pro Architectura díjas építész lesz Mezei Dániel vendége. 10 éve történt a vörösiszap katasztrófa. A műsorvezető Mezei Dániel.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Késett a géped? Törölték a járatod? Így kaphatsz kártérítést
Bármikor előfordulhat, hogy a repülőjárat törlése vagy késése borítja a nyaralási terveket, ami miatt az utas a reptéren ragad. Sokan viszont nem tudják, hogy kártalanítás jár az utasnak, ha megtagadták tőle a beszállást, a járatát törölték, vagy a gép több mint 3 órás késéssel érkezett.
- Késett a géped? Törölték a járatod? Így kaphatsz kártérítést
- Nem csökkentett kamatot a FED, Donald Trump se hagyta szó nélkül
- Ismét elhalasztották Kapu Tibor küldetését
- Egyre gyakoribbak a csőtörések
- Donald Trump nem tűzszünetre, hanem végleges rendezésre törekszik Irán és Izrael között
- Fellép a NAV a hibás számlák ellen
- Új korszak a munkahelyeken: egyenlő béreket kell kapjanak a női és férfi dolgozók
- Ebben is utolsók vagyunk: rengeteg a végtag-amputáció idehaza
- Garantiqa: meghosszabbított díjakció év végéig
- Túlfoglalt légitársaságok: 200 ezer forintot bukhat, ha hagyja magát rábeszélni
- Stratégiai áttörés a magyar biztosítási piacon: a Hungarikum Alkusz Csoport és a Callfactory Csoport szövetsége új korszakot nyit az ügyfélkiszolgálásban
- Fogynak az iráni ütőkártyák – friss híreink az iráni-izraeli háborúról
- Háborús és inflációs félelem igazgat a piacon
- Tananyag lett a Harvardon a budapesti alapítású Vespucci Partners kockázati tőkealap
- Pert nyert a devizahiteles, több milliót fizet az MBH – jön a Lex Marczingós
- Orosz rulettet játszik Izrael az Irán elleni háborúval?
- Élesedik az Izrael-Irán konfliktus, elszállhatnak az olajárak?
- A Pajta lett az Év étterme - Íme, a hazai éttermek toplistája
- Megéri a munkáshitel, vagy csak eladósodunk?
- Változik a szocho, havonta plusz 3 ezer forintot kapnak a minimálbéresek
Friss hírek
-
Nem csökkentett kamatot a FED, Donald Trump se hagyta szó nélkül
A döntésre a jegybank elnöke, Jerome Powell is visszaszólt, igaz nagyon ügyelt arra, ne nevesítse az elnököt. -
Ismét elhalasztották Kapu Tibor küldetését
A NASA ismét elhalasztotta az Axiom 4 űrmisszió indítását, amelyben Kapu Tibor magyar űrhajós is részt venne. -
Egyre gyakoribbak a csőtörések
A törések mellett megoldandó probléma a hálózatokban tapasztalható szivárgás is, ami az elöregedett vezetékek és a túlzott vízfogyasztás számlájára írható – mondta a Trend FM-nek Horváth Erika fenntarthatósági szakértő. Hozzátette, nyáron különösen kellemetlen, amikor az emberek a javítás idejére víz nélkül maradnak. -
Donald Trump nem tűzszünetre, hanem végleges rendezésre törekszik Irán és Izrael között
Friss híreink az iráni-izraeli konfliktusról. -
Fellép a NAV a hibás számlák ellen
Július 1-jétől a NAV online adatszolgáltatási rendszere szigorúbb lesz, több figyelmeztető kódot már hibának fog minősíteni a hatóság. Ez azt jelenti, hogy például egy helytelen áfakód, vagy egy módosító számla téves hivatkozásai esetén a hibás számlákat visszautasítják. Emiatt érvénytelenítik az adatszolgáltatást, ami súlyos problémákat okozhat a bevallások egyeztetésekor.