1. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Tavaly is az év végén ugrott meg az államháztartási hiány. A kormányzati költekezések hatására az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere több mint 5101 milliárd forintos deficittel zárta 2021-et - közölte a Pénzügyminisztérium. Amíg kiszámíthatatlan az infláció alakulása, addig a változó kamatozású állampírok lehetnek a legnépszerűbb lakossági befektetési formák – erről a Bankmonitor.hu szakértője beszélt. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, novemberi adatai szerint majdnem 10 ezermilliárdra rúg az állampapír állomány mérete, és az év végére át is léphette ezt a határt. Idén ismét a vírus előtti szintre kapaszkodhat vissza a személyi kölcsönök piaca. A Bank360.hu szerkesztője elmondta: tavaly már jelentősen beerősítettek a személyi hitelek a koronavírus miatti bezuhanás után. Az otthonfelújítási támogatás ugyan elvileg konkurense ennek a hiteltípusnak, de a valóságban még növelte is a keresletet iránta. Tovább nőttek az albérletárak decemberben Budapesten, és ez a trend idén is folytatódni fog. A Rentingo.com alapítója elmondta: a 2020-as látványos bezuhanást követően a koronavírus-járvány újabb hullámai egyre kevésbé befolyásolták a bérleti díjakat, sőt 2021 végére a piac függetleníteni tudta magát a pandémiától. Jelenleg átlagosan 157 ezer forintot kérnek Budapesten egy kiadó lakásért. Továbbra is előzetesen be kell jelenteni a stratégiai jelentőségű építőanyagok és építési termékek exportját a kormányzat felé. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium május 31-ig meghosszabbította a tavaly meghozott intézkedést, így acél és vas termékeket, vagy kavicsot, homokot és sódert csak a bejelentés után lehet kivinni az országból. De beszélünk még a hamarosan kezdődő amerikai gyorsjelentési szezon várakozásairól, és az arany piacáról is. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!

  3. 10:05

    Special Edition

    Benne: Blockchain Percek és Zöld Pénzügyi Percek.

  4. 10:35

    Fintech Világa Blockchain Percek

    A Fintech Világa Blockchain Percek mai adásában Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes áttekintik a 2021-es év legfontosabb trendjeit és eseményeit a blockchain technológia világából.

  5. 11:35
  6. 12:05
  7. 12:35
  8. 13:05
  9. 13:35
  10. 14:35
  11. 15:05
  12. 17:05

    A Nap Vendége

    Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója. A műsorvezető Szajlai Csaba.

  13. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-06-20 00:05:00

Zenei válogatás

2025-06-20 11:05:00

Monitor

2025-06-20 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-06-20 13:35:00

BorMárka

2025-06-20 14:05:00

Mozgásban Varjú Frigyessel

2025-06-20 15:05:00

Fintech Világa

2025-06-20 16:05:00

Prémium Kategória

2025-06-20 17:10:00

A Nap Vendége

Bárány Imre a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora - A műsorvezető Oláh Andrea.

2025-06-20 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-06-20 19:05:00

  • Fellép a NAV a hibás számlák ellen

    Július 1-jétől a NAV online adatszolgáltatási rendszere szigorúbb lesz, több figyelmeztető kódot már hibának fog minősíteni a hatóság. Ez azt jelenti, hogy például egy helytelen áfakód, vagy egy módosító számla téves hivatkozásai esetén a hibás számlákat visszautasítják. Emiatt érvénytelenítik az adatszolgáltatást, ami súlyos problémákat okozhat a bevallások egyeztetésekor.

Friss hírek