Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
A kibertérben már évek óta szünet nélkül zajlik az orosz -ukrán konfliktus.A reggeli Monitorban a szakértő arról is beszél majd, hogy két hete egy feltételezhetően orosz informatikai attak után a NATO és az Európai Unió is kibervédelmi támogatásáról biztosította Ukrajnát. Szó lesz arról is, hogy hatékonyabb és nemzetközi téren is versenyképesebb lehet a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal együttműködésével. De felhívjuk a figyelmet arra is, hogy néhány napon belül csaknem 3 millió autósnak jár le az éves autópálya-matricája, mivel a tavalyi, január 31-én éjfélkor érvényét veszti. Természetesen beszélünk az olasz köztársasági elnökválasztás fejleményeiről is, a magas foglalkoztatottságról, és együtt nyitjuk a tőzsdét az Equilor munkatársával. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly.
-
10:05
Soul History
Délelőtt 11:00-13:00-ig SOUL History! A 6. évad következő Plus fejezetében Francescohoz vissszatér a 3. szezon felfedezettje, Heilig Gábor, Aki anno rögtön kvalifikált a ’19-es Akvárium sorozatba, hisz Ő a műsor korszakának fontos előadó muzsikus dalszerzője. Az Apostol, Gemini, Ihász Gábor tengelyen szerzői, és nejével, Eszményi Viktóriával közös szóló lemezeivel a stúdióban a Magyar Rádió többszörös nívódíjasa, nem mellesleg Törzshallgatónk. A Sztevanovity Dusán dalszövegíró költővel készült Plus adás pedig az alábbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-plus-86adás-r7-220120-sztevanovity-dusán-életműportré-top-dalszövegíró-költészet/
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
14:05
-
15:05
Fintech Világa
A Fintech Világa mai adásában Suppan Márton és Érczfalvi András olyan fintech vállalkozásokról beszélgetnek, amelyek nagy sikereket érhetnek el az idei évben.
-
15:35
-
17:05
A Nap Vendége
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Fellép a NAV a hibás számlák ellen
Július 1-jétől a NAV online adatszolgáltatási rendszere szigorúbb lesz, több figyelmeztető kódot már hibának fog minősíteni a hatóság. Ez azt jelenti, hogy például egy helytelen áfakód, vagy egy módosító számla téves hivatkozásai esetén a hibás számlákat visszautasítják. Emiatt érvénytelenítik az adatszolgáltatást, ami súlyos problémákat okozhat a bevallások egyeztetésekor.
- Fellép a NAV a hibás számlák ellen
- Új korszak a munkahelyeken: egyenlő béreket kell kapjanak a női és férfi dolgozók
- Ebben is utolsók vagyunk: rengeteg a végtag-amputáció idehaza
- Garantiqa: meghosszabbított díjakció év végéig
- Túlfoglalt légitársaságok: 200 ezer forintot bukhat, ha hagyja magát rábeszélni
- Stratégiai áttörés a magyar biztosítási piacon: a Hungarikum Alkusz Csoport és a Callfactory Csoport szövetsége új korszakot nyit az ügyfélkiszolgálásban
- Fogynak az iráni ütőkártyák – friss híreink az iráni-izraeli háborúról
- Háborús és inflációs félelem igazgat a piacon
- Tananyag lett a Harvardon a budapesti alapítású Vespucci Partners kockázati tőkealap
- Pert nyert a devizahiteles, több milliót fizet az MBH – jön a Lex Marczingós
- Orosz rulettet játszik Izrael az Irán elleni háborúval?
- Élesedik az Izrael-Irán konfliktus, elszállhatnak az olajárak?
- A Pajta lett az Év étterme - Íme, a hazai éttermek toplistája
- Megéri a munkáshitel, vagy csak eladósodunk?
- Változik a szocho, havonta plusz 3 ezer forintot kapnak a minimálbéresek
- Ki tud félretenni? 10-ből 4 magyarnak hó végére elfogy a pénze
- Totális izraeli fölény, de Irán atomlétesítményeit még nem lőtték ki
- Klasszikus zene a TikTok-generációnak? Miért jó vagy nem jó Lady Gaga?
- Tovább nő a feszültség Közel-Keleten, az olaj világpiacát is fenyegeti az izraeli-iráni konfliktus
- Még mindig rejtélyes a száj- és körömfájás eredete, a sertéspestist sikerült megfogni
- Nem volt tűz, csak kisebb füst – mégis lángoló képeket mutattak a Silvanusról
- Tudományból vállalat: Hogyan működik jól egy modern egyetem?
- Itt az ideje, hogy másképp gondoljunk a környezetünk védelemére
- Háború és pánikreakció: felkavarta a kriptopiacot az izraeli-iráni konfliktus
- Tovább szigorodhat a plázastop, újabb boltbezárási hullám jöhet
- Indul a nyári roham a fővárosi albérletekért
- A privátbanki vagyonkezelésbe is betört a mesterséges intelligencia
- 101 Hanggal jön a Depeche Mode maraton
- Iráni-izraeli háború: Meddig tarthat a rakétaháború?
- Kiberfenyegetések az utakon: még várat magára az önvezetés kora
- Falazórobot, okos tégla: ilyen egy modern téglagyár
- Virágzik a feketepiac, Magyarország is a legek között
- Éledezik az építőipar, de odébb még a fellendülés
- Akárki nem generálhat Darth Vaderről AI-képet, perre megy érte a Disney
- Földrengés Peruban, többen megsérültek
- Mi köze van a Trónok harcának a Hunyadihoz?
Friss hírek
-
Új korszak a munkahelyeken: egyenlő béreket kell kapjanak a női és férfi dolgozók
A 2026. június 1-jén hatályba lépő uniós irányelv célja a nemek közötti bérszakadék csökkentése és a fizetési átláthatóság növelése a tagállamokban. -
Ebben is utolsók vagyunk: rengeteg a végtag-amputáció idehaza
Magyarországon évente mintegy 8000 végtag-amputációt hajtanak végre, ami háromszorosa a nyugat-európai átlagnak. -
Garantiqa: meghosszabbított díjakció év végéig
Év végéig díjmentes marad a garanciavállalás a Széchenyi Kártya Beruházási Hitelek mögött. -
Túlfoglalt légitársaságok: 200 ezer forintot bukhat, ha hagyja magát rábeszélni
Résen kell lennie annak az utazónak, akit túlfoglalás miatt másik járatra próbálnak rábeszélni a légitársaságok. -
Stratégiai áttörés a magyar biztosítási piacon: a Hungarikum Alkusz Csoport és a Callfactory Csoport szövetsége új korszakot nyit az ügyfélkiszolgálásban
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. többségi tulajdont vásárolt a Callfactory holdingcégében, amely Magyarország egyik vezető Call Center szolgáltató vállalatcsoportja, és a jövőben HUNFactory néven szolgája ki meglévő és leendő ügyfeleit. A tulajdonszerzés a Gazdasági Versenyhivatal engedélyéhez kötött, a szerződés a GVH jóváhagyását követően lép hatályba.