Rádióműsor
-
00:05
-
06:30
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
Alkotmánymódosítás, miniszteri eskük, majd háborús veszélyhelyzet kihirdetése. Rendkívüli bejelentések várhatók. Orbán Viktor kormányfő közölte, hogy még sohasem volt olyan bizonytalan a nemzetközi helyzet, mint amilyen most, éppen ezért, főleg a pénzügyi és gazdasági területen működő tárcavezetőktől kiemelt teljesítményt és rendkívüli döntéseket vár. Az új kormánynak 14 minisztere lesz, akik közül 11-en minisztériumot is vezetnek majd, hárman pedig tárca nélküli miniszteri feladatot látnak majd el. A magyar kormány továbbra is elutasítja az Oroszország elleni energetikai szankciókat. Évi ötmilliárd tonna homok kitermelése zajlik világszerte, ami már súlyos ökológiai következményekkel járhat – így látja a CEU professzora. Felborulhat a tengerek ökoszisztémája, csökkenhet a földfelszín szén-dioxid elnyelő képessége és átalakulhat a tájkép. Éves alapon 17,5 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset Magyarországon idén márciusban. Az adatok emelkedésében jelentős szerepe volt a nem rendszeres keresetek megugrásának. Olaj- és devizapiaci elemzések, de még a tunéziai kötvénypiacról is lesz szó. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Somody Evelin és Imre Lőrinc.
-
06:35
-
11:05
-
11:35
Fintech Világa Blockchain Percek
A Fintech Világa - Blockchain Percek mai adásában Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető a blockchainen való szavazás lehetőségeiről beszélgetnek.
-
12:05
-
12:35
Fintech Világa Zöld Pénzügyi Percek
Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek mai adásában Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető a beszállítói értékelések területén tevékenykedő fintechekről beszélgetnek.
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
14:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Még el sem kezdődött a szokásos éves nagy ásatási szezon, máris jelentős új falakkal gyarapodott a visegrádi Sibrik-dombi erőd. A területrendezésnek hála előkerült a római kori kapu is. Itt járunk a műsor első perceiben. Ezután a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Radostyánba indulunk. Tavaly év végén már beszámoltunk az itteni templomban elkezdett kutatásról, most kiderül, hogy a falban talált gerenda alapján is középkori e az épület egy része. A műsor második felében elsőként a hajdani Szepességben, a mai Szlovákia területén járunk. A Magas-Tátra közelében, Csütörtökhelyen áll egy templom, amelynek kápolnája a Kárpát-medence egyik legszebb késő gótikus emléke. Most a belsejében és a tövében is régészek kutattak. Végül egy Budán folytatott ásatásról lesz szó, amelyen egy halottakkal teledobált kutat is feltártak a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei.
-
15:35
-
16:05
-
18:10
A Nap Vendége
Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója. A műsorvezető Szajlai Csaba.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Indul a nyári roham a fővárosi albérletekért
Aki szeretne új helyre költözni, annak a kereséssel érdemes lehet megelőzni a bérleti piac hagyományosan legfrekventáltabb időszakának számító július-augusztusi hónapokat.
- Indul a nyári roham a fővárosi albérletekért
- A privátbanki vagyonkezelésbe is betört a mesterséges intelligencia
- 101 Hanggal jön a Depeche Mode maraton
- Iráni-izraeli háború: Meddig tarthat a rakétaháború?
- Kiberfenyegetések az utakon: még várat magára az önvezetés kora
- Falazórobot, okos tégla: ilyen egy modern téglagyár
- Virágzik a feketepiac, Magyarország is a legek között
- Éledezik az építőipar, de odébb még a fellendülés
- Akárki nem generálhat Darth Vaderről AI-képet, perre megy érte a Disney
- Földrengés Peruban, többen megsérültek
- Mi köze van a Trónok harcának a Hunyadihoz?
- Indiai légikatasztrófa: pilótahiba vagy műszaki probléma okozta a tragédiát?
- Izraeli-iráni háború: kell-e eszkalációtól tartani a piacokon?
- Magyar feltalálók napja: inspiráció a jövő kutatóinak
- Elege van a hőségből? Legyen klímakutató!
- Tilos az energiaital, de miért issza sok fiatal?
- Izraeli-iráni háború: eddig több mint 800 magyar kért konzuli védelmet
- Hogyan legyünk sikeres startupperek? Így érdemes belevágni
- Dollárfronton is érezhető Trump vámháborúja – Mikor mehet tartósan 400 alá a forint?
- Magabiztosak a fiatalok a befektetésekben – de tudatosak is?
- Kriptoverzum – Új technológia küszöbén a tranzakciókezelés
- Árfolyamcsapda nyaraláskor – Fizess okosan külföldön!
- Forradalmi felfedezés: saját ellenanyag védi a palántákat
- Hiába az árrésstop, megindult az infláció – Meddig repülhetnek az űripari részvények?
- Vigyázat, már a sütikre is rákaptak a csalók!
- Aggódik a FIFA? Nem fogynak a jegyek a klub-vb-re
- Ezért jó üzlet a fehérjenövények termesztése
- Zárt ajtókba ütközik egyre több lakásvásárló
- A várt stagnálás helyett tovább emelkedett az infláció
- 3 millió forint a tét! Így lehet pályázni a Közlekedési Innovációs Díjra
Friss hírek
-
A privátbanki vagyonkezelésbe is betört a mesterséges intelligencia
Varga-Szilágyi Péter, a Wood&Co. magyarországi irodájának vezető partnere a mesterséges intelligencia vagyonkezelésben betöltött forradalmi szerepéről beszélt a Prémium Kategória műsorunkban. -
101 Hanggal jön a Depeche Mode maraton
Nagyszabású, 60 fős nagyzenekarral, 45 tagú férfikarral és hazai szólistákkal készül a novemberre tervezett fekete ünnepre, a magyar közönség egyik kedvenc zenekara előtti tisztelgésül a Friends rendezvényszervező csoport. -
Iráni-izraeli háború: Meddig tarthat a rakétaháború?
Jó ideje tervezgette már Izrael Irán megtámadását, ezért nem volt teljesen váratlan a múlt pénteki harci cselekmény, de a mostani időzítését részben amerikai, részben izraeli belpolitikai események is gyorsították – mondta Szalai Máté, a Clingendael Intézet kutatója. -
Kiberfenyegetések az utakon: még várat magára az önvezetés kora
Nem elég a professzionális technológia, a felhasználók tudatossága is elengedhetetlen ahhoz, hogy mindennapos látvány legyen az önvezető járművek raja – mondja németországi alapítású Dekra járművizsgáló szervezet hazai kiberfenyegetési elemzője. -
Falazórobot, okos tégla: ilyen egy modern téglagyár
Válasz az építőipari erőforráshiányra is: 2026-ban már akár élesben is dolgozhatnak az idén bemutatott Walter falazórobotok a Wienerbergernél.