Rádióműsor
-
00:05
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Máris látszik a KATA újabb, belengetett szabálymódosításának hatása az egyéni vállalkozók számában. Az Opten céginformációs szakértőjét kérdezzük. Újabb áremelésre kényszerülnek a hazai közétkeztető cégek. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének közösségi étkeztetési szekciójának vezetője azt mondta, hogy az idénre beépített áremelés hatása hamar elolvadt, mert a háború kitörése óta még drasztikusabban megemelkedtek a költségeik. Ezért további 30 százalékos áremelést szeretnének érvényesíteni a megrendelők felé. Kezdenek visszarendeződni az árak az acél piacán. Az orosz-ukrán háború kitörésekor a pánikvásárlások okozták a jelentős drágulást. A gyenge forint viszont ellene hat a világpiaci árkorrekciónak. Magyarország megnyitotta stratégiai készleteit, hogy biztosított legyen az OMV üzemanyag ellátása. Eközben támadást akartak végrehajtani a Barátság-kőolajvezeték ellen. Egyre súlyosabb a tanárhiány: mit sikerült elérnie a Nemzeti Pedagógus Karnak a Belügyminisztériummal folytatott tárgyaláson? De jelentkezik Kriptoverzum című műsorunk is. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
11:05
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
14:35
Táncverzum
Vajon mihez tart „Egy lépéssel közelebb” Sebestyén Bálint? Ez a címe annak az estnek, amelynek részeként a Győri Balett magántáncosának új darabját, a Műanyag szimfóniát mutatják be a ma kezdődő 17. Magyar Táncfesztivál keretében. Az ökológia kérdéseket feszegető művet június 18-án láthatja a közönség Győrben, az est második részében pedig Luigi Iannone szintén kísérletező darabja kerül színpadra. A műsor másik vendége Lukács András, a Győri Balett művészeti vezetője, aki készülő új koreográfiájáról a Tabula Rasaról beszél.
-
15:05
Világjáró Magazin
A Világjáró Magazin adásában ezúttal a mediterrán hangulatú Karintiába utazunk. Ausztria legdélibb tartománya – az alpesi hegyek és a meleg vizű tavak – régiója rengeteg lehetőséget tartogat nyáron is az aktív programokat kedvelőknek. Legyen szó síelésről, vízisízésről, fürdőzésről, tó körüli kerékpározásról, motorozásról, trekking túrákról vagy épp várlátogatás után a helyi majomparkban való sétáról.
-
15:35
-
16:05
-
16:35
Tudatos Fogyasztó
A Tudatos Fogyasztó rovat mai szakértője Dr.Farkas András,akivel a nyugdíjrendszer aktuális kérdéseit vesszük sorra az MNB legfrissebb tanulmánya alapján.
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. A műsorvezető Nagy Károly.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Mi köze van a Trónok harcának a Hunyadihoz?
„Levetkőztettük a magyar hősöket, hisz hús-vér emberek” – fogalmazott Lengyel Balázs a Hunyadi-sorozatról.
- Mi köze van a Trónok harcának a Hunyadihoz?
- Indiai légikatasztrófa: pilótahiba vagy műszaki probléma okozta a tragédiát?
- Izraeli-iráni háború: kell-e eszkalációtól tartani a piacokon?
- Magyar feltalálók napja: inspiráció a jövő kutatóinak
- Elege van a hőségből? Legyen klímakutató!
- Tilos az energiaital, de miért issza sok fiatal?
- Izraeli-iráni háború: eddig több mint 800 magyar kért konzuli védelmet
- Hogyan legyünk sikeres startupperek? Így érdemes belevágni
- Dollárfronton is érezhető Trump vámháborúja – Mikor mehet tartósan 400 alá a forint?
- Magabiztosak a fiatalok a befektetésekben – de tudatosak is?
- Kriptoverzum – Új technológia küszöbén a tranzakciókezelés
- Árfolyamcsapda nyaraláskor – Fizess okosan külföldön!
- Forradalmi felfedezés: saját ellenanyag védi a palántákat
- Hiába az árrésstop, megindult az infláció – Meddig repülhetnek az űripari részvények?
- Vigyázat, már a sütikre is rákaptak a csalók!
- Aggódik a FIFA? Nem fogynak a jegyek a klub-vb-re
- Ezért jó üzlet a fehérjenövények termesztése
- Zárt ajtókba ütközik egyre több lakásvásárló
- A várt stagnálás helyett tovább emelkedett az infláció
- 3 millió forint a tét! Így lehet pályázni a Közlekedési Innovációs Díjra
Friss hírek
-
Indiai légikatasztrófa: pilótahiba vagy műszaki probléma okozta a tragédiát?
Egy túlélője van annak az Air India járatnak, amely tegnap felszállás után lezuhant és lángokba borult az indiai Ahmedabad város egyik külvárosi részén. A tragédiában legalább 290 ember vesztette életét. -
Izraeli-iráni háború: kell-e eszkalációtól tartani a piacokon?
A hajnalban kirobbant izraeli-iráni konfliktus, úgy tűnik, átmeneti kilengéseket okoz, persze nem zárható ki, tovább eszkalálódik a helyzet. -
Magyar feltalálók napja: inspiráció a jövő kutatóinak
1941-ben Szent-Györgyi Albert ezen a napon jelentette be találmányát, a jól eltartható, nagy C-vitamin-tartalmú készítmények előállításának eljárását, amelyhez köthetően a Nobel-díjat is megkapta. -
Elege van a hőségből? Legyen klímakutató!
Legyen Ön is klímakutató! – ezzel a kezdeményezéssel indított kutatást a Szegedi Tudományegyetem. -
Tilos az energiaital, de miért issza sok fiatal?
A fiatalok többsége a nemzedékük egyik legnagyobb problémájának tartja az alkoholok és a kábítószerek terjedését – erre világít rá a Századvég 2024-es ifjúságkutatása.