1. 23:01
  2. 05:35

    Reggeli Monitor Imre Lőrinccel

    Ha kell, kifizeti a kormány az Erasmus hallgatók kiutazási költségét. A Reggeli Monitorban a miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentését és a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárját is hallhatják majd az Európai Bizottság döntéséről illetve arról, hogy miért kulcsfontosságúak a külföldi tanulmányok a diákok számára, és miért szállna be az egyetem ennek finanszírozásába is. Beszámolunk arról is, hogy 8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma tavaly novemberben és arról is, hogy nem került sor a szektorban korábban előrevetített bezárási hullámra sem. Szó lesz arról is, hogy miért szabott ki a törvényi maximumnak megfelelő bírságot a Gazdasági Versenyhivatal egy Elf Bar terméket árusító szlovák webáruházra, és hogy miért jelenthet komoly gondot az édességgyártók mellett más piaci szereplőknek és a fogyasztóknak is, ha Malajzia beváltja fenyegetését, és leállítja az Európai Unióba irányuló pálmaolaj-exportját. A biztonságpolitikai szakértővel megbeszéljük az orosz – ukrán háború legfrissebb fejleményeit, a független pénzpiaci elemzővel pedig, több más mellett, a japán kormány a vállalatok felé intézett fizetésemelési ajánlását. A Novekedes.hu vezető szerkesztőjével a legfrissebb inflációs jelentésről majd az ingatlanpiacról beszélget, és az Equilor Befektési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjével nyitja a tőzsdét a műsorvezető, Imre Lőrinc.

    Belehallgatás:
  3. 09:35
  4. 10:05
  5. 12:05
  6. 12:35
  7. 13:05
  8. 14:05
  9. 15:05

    Fintech Világa

    2022 lezárult, de még mindig érdemes visszatekinteni a mögöttünk hagyott év legizgalmasabb eseményeire. A fintech szektorban számos nagy sztori született, legyen szó hajmeresztő botrányokról és további kellemes, vagy épp kellemetlen meglepetésekről.

    Belehallgatás:
  10. 15:35
  11. 16:10
  12. 17:05

    A Nap Vendége

    dr. Spaller Endre, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnöke. A műsorvezető Lakatos László.

    Belehallgatás:
  13. 18:05

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-05-28 00:05:00

Reggeli Monitor Németh Lászlóval

Egyre többen foglalkoznak alkoholmentes borkészítéssel. Kérdezhetnénk, de minek? Mi azt is megkérdeztük, pontosan hogyan készül? A kereskedők szerint ki kellene vezetni az árrésstopot, ám úgy tűnik ezzel a véleménnyel egyedül vannak. A héten kiderül. A Balatonnál horror áron lehet ingatlanhoz jutni, ezért egyre többen kisebb, csendesebb tavak, folyók mellett néznek nyaralót. A szakértő szerint jól is teszik. A víz megosztása körüli konfliktus India és Pakisztán között akár háborúhoz is vezethet. Miközben az érintett folyók Kínában erednek. Szakértőt kérdeztünk. És persze lesz Kriptoverzum, illetve beszélgetünk a ma kezdődő 17. Kecskeméti Animációs filmfesztiválról is.

2025-05-28 06:35:00

Reggeli Monitor Németh Lászlóval

Nem változtatott az alapkamaton a jegybank monetáris tanácsa, A Reggeli monitorban ezentúl szó lesz arról is, hogy milyen folytatásra számítanak az elemzők. Beszélünk a legális hitelpiacról kiszoruló láthatatlan százezrekről, és a felzárkózásukat segítő programról is, de beszámolunk arról is, hogy a női vállalkozók öko-tudatosabbak mint a férfiak és arról is, hogy mit keresnek a műgyűjtők manapság. Várja Önöket a műsorvezető, Németh László.

2025-05-28 06:35:00

Zenei válogatás

2025-05-28 11:05:00

A holnap tegnapja

2025-05-28 11:05:00

Monitor

2025-05-28 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-05-28 13:35:00

Reggeli Monitor extra

2025-05-28 14:05:00

Autórádió

2025-05-28 15:05:00

Zenei válogatás

2025-05-28 15:35:00

Partcafé

2025-05-28 16:05:00

Kapcsolódjunk

A Kapcsolódjunk! mai adásában három hölgy lesz a vendégünk, nevezetessen Levkó Esztella színésznő, aki a egy Kiotóban bemutatásra kerülő előadásukról mesél, aztán Sediánszky Nóra rendező invitál egy felolvasószínházi estre, végül Szakács Eszter énekesnő mutatja be legújabb dalát. Várja Önöket a műsorvezető: Kalmár András.

2025-05-28 17:10:00

A Nap Vendége

Pálfalvi Márta, a Provident Pénzügyi Zrt. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója. A műsorvezető Lakatos László.

2025-05-28 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-05-28 19:05:00

Friss hírek