1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    Egy újabb, valószínűleg egy kisebb gázmezőt tárt fel Pakisztánban a MOL – mondta az olajtársaság pakisztáni részlegének ügyvezetője. A háromezer négyzetkilométer nagyságú TAL Blokkban ez már a MOL tizedik találata volt, összességében napi 8000-8500 hordó szénhidrogént tud kitermelni a társaság erről a mezőről, amit a közel-keleti országban értékesít. Nehéz helyzetben van a brit gazdaság, ugyanis a járványkezelés után az uniós kilépést is rendeznie kell - mondta UNIQA Biztosító vagyonkezelési vezetője. Májusban ugyan már 1,8 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye áprilishoz képest, de az elemzők 5 százalék körüli emelkedésre számítottak. A vártnál nagyobb mértékben zuhant a szingapúri GDP a második negyedévben. Az elemzők kevesebb, mint 37 százalékos visszaesésre számítottak, ehhez képest több mint 41 százalékkal zuhant a gazdaság az első negyedévhez képest. Lassabb ütemű a gazdaságok talpra állása, mint amire az elemzők számítottak – mondta a K&H Bank vezető elemzője. A németországi ZEW index gazdasági várakozásokról szóló mutatója 60 pont alá süllyedt júliusban, a korábbi 63 pont feletti értékről. A befektetési üzletágak jó teljesítménye ellensúlyozta a lakossági kereslet visszaesését az amerikai nagybankoknál – mondta a KBC Equitas elemzője. Összességében a JP Morgan egy részvényre jutó eredménye harmadával, a bevételek pedig 12 százalékkal múlták felül az elemzői konszenzust. A Citigroup gyorsjelentése is meghaladta a várakozásokat, 19,8 milliárd dolláros bevételével. De emellett szó lesz még az aranypiacról, a mai OPEC-találkozóról és arról is, hogy a magyarországi távmunka-kultúrát hogyan változtathatja meg a karanténidőszak? Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!

  3. 11:05
  4. 13:05

    Monitor

    60 milliárd forintnyi forráshoz jut Magyarország a járvány elleni védekezéshez - jelentette be Varga Mihály egy a közösségi oldalára feltöltött videóban. A pénzügyminiszter egy hitel-megállapodást írt alá az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal, egy kedvezményes kamatozású hitelről. A járvány esetleges második hulláma esetén, a kölcsön a maszkok, gyógyszerek, tesztek, fertőtlenítőszerek, valamint intenzív ágyak beszerzését biztosíthatja. Az elmúlt 5 évben a népességnövekedéssel párhuzamosan nőtt az éhezők száma – derült ki az ENSZ élelmiszerbiztonságot vizsgáló jelentéséből. Idén a koronavírus által kiváltott gazdasági recesszió miatt minimum további 83 millió, de akár 132 millió ember is éhezhet. Egyre kevesebb a komoly külföldi érdeklődő a hazai ingatlanpiacon. A koronavírus miatti korlátozott utazási feltételek mellett egyre kevesebb határon túli tudja személyesen felmérni a magyar kínálatot, ez pedig vissza fogja vetni a vásárlási hajlandóságukat. Májusban 20 százalékkal esett vissza a magyar építőipar éves teljesítménye. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.

  5. 13:35
  6. 14:35

    Közkincskereső Kovács Olivérrel

    Az egri vár egyik legeredetibb részlete, amely megmaradt mind a háborús pusztítások, mind a békeidők átépítései ellenére. A Varkocs-kapu feltárásán járunk a műsor első perceiben. Ezután az Aquincumi polgárváros romterületére indulunk. Nemrégiben fémkeresővel kutatták át a korábbi ásatások során már átforgatott talajt és sok érdekes leletre bukkantak. Amit a látogató elveszt, az a történelem részévé válik. Végül a Somogy megyei Törökkoppányban járunk. Feltárták a település központjában az egykori törökfürdőt, már csak a bemutatás van hátra.

  7. 15:35
  8. 16:05
  9. 18:05

    A Nap Vendége

    Becsey Zsolt közgazdász, volt EP-képviselő. A műsorvezető Szajlai Csaba.

  10. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  11. 20:05
  12. 20:35

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-07 00:05:00

Menni-Enni

2025-07-07 11:05:00

Monitor

2025-07-07 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-07 13:35:00

Zenei válogatás

2025-07-07 14:05:00

ReBrief

2025-07-07 15:05:00

ReBrief

2025-07-07 15:05:00

Sportérték

2025-07-07 17:10:00

Sportérték

2025-07-07 17:10:00

Hétfő - Egy nő

A műsorvezető Kutasi Judit.

2025-07-07 18:05:00

Hétfő - Egy nő

A műsorvezető Kutasi Judit.

2025-07-07 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-07 19:05:00

Friss hírek