Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Kezd éledezni a hazai benzinkutakon az üzemanyag-fogyasztás, de még 10-15 százalékkal mindig elmarad az egy évvel korábbi szinttől. A járványügyi korlátozások mélypontján volt olyan cég, amely kutakat volt kénytelen bezárni. Ezeket nyáron újranyitották, de a hazai olajcégek is tartanak a járvány második hullámától. Pontosítani kellene a hazai műanyagtörvényt a Greenpeace Magyarország szerint. A környezetvédő szervezet vegyipari szakértője azt mondta: jó az irány, de az embereket a műanyagzacskók kerülésére kellene kötelezni. Egyre kevesebb a komoly külföldi érdeklődő a hazai ingatlanpiacon. A koronavírus miatti korlátozott utazási feltételek mellett egyre kevesebb határon túli tudja személyesen felmérni a magyar kínálatot, ez pedig vissza fogja vetni a vásárlási hajlandóságukat. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal Nagy Károly és Németh László.
-
11:05
Egészségkód
Bár az idei furcsa egy év, azért pihennie mindenkinek kell. Nyaralunk bőszen, de néhány apró jószág (szúnyog, méh, darázs, dongó, bögöly etc.) megkeseríti az életünket. Mit tegyünk, ha kellemetlenség ér és mit ne? dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem, bőr- nemikórtani és bőronkológiai klinika orvosa ad tanácsokat. Az "örök élet" nyomában. Hogyan öregedjünk szépen és lehetőleg egészségesen? Erre ad választ napjaink divatos kifejezése, az anti-ageing. Stúdiónk vendége, Lenkei Beatrix, a téma szakértője. Tartsanak velünk!
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
14:35
Hazai Pálya
Vegán termékek a magyar élelmiszeriparban. Vendégek: Gazsi Zoltán, a Eisberg Hungary Kft. ügyvezetője / Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:05
-
18:05
A Nap Vendége
Radnai Károly, az Andersen Adótanácsadó Zrt. vezérigazgatója. A műsorvezető Érczfalvi András.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
Mindössze 0,2 százalékponttal került feljebb az ipari mutató, a hazai termelés gyakorlatilag egy helyben toporog. Májusban éves szinten 2,6 százalékos, havi alapon 1,3 százalékos csökkenést mértek.
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője az első félév globális tőkepiaci teljesítményeit összegezte műsorunkban. -
Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
A Component Holding Kft. zártkörű tőkeemeléssel 10% feletti tulajdonrészt szerzett a NAVIGATOR Investments-ben, a NAVIGATOR Julius-Globe tagvállalata pedig megvásárolta a Component CNC gyártórészlegét. -
Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
Július 9-ig meg kellene állapodnia az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak az új vámszabályokról. -
Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
Több fontos döntést és intézkedést ismertetett a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely beszélt az Otthon Start támogatás bevezetéséről is. -
Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
Kevesen merik bevállalni azt, hogy családosként felveszik az összes lakásvásárlási támogatást. Az egyedülállók lehetőségei pedig jócskán megcsappantak. Már a befektetési célú vásárlás sem akkora biznisz.