1. 00:05
  2. 00:10
  3. 06:30

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Kiemelkedő évet zárt a Bosch csoport 2021-ben Magyarországon. 1711 milliárd forintra nőtt az éves árbevétele. Nehezen betartható és kivitelezhető az üzemanyagárra vonatkozó múlthéten kihirdetett kormányrendelet – így véli a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke. A rendelet alapján a benzinkutas kénytelen hátrányosan megkülönböztetni a külföldieket és piaci áron adni az üzemanyagot, miközben a magyar autósok továbbra is literenként 480 forintért tankolhatnak, ezzel viszont a szövetség szerint nemcsak a magyar állam, hanem a kutasok is perelhetővé válnak az Európai Uniós jog alapján. A bevonatos serpenyők lehetővé teszik az olaj elhagyását. Június végéig tart a napraforgó olaj hatósági ára, ami - ha nincs hosszabbítás - onnantól drágulást is jelenthet, ezért az olaj spórolására hívta fel a figyelmet a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa. Ehhez a jobb serpenyőket ajánlják. A megkötött építési szerződések 30-40 százalékát visszamondták az év eleje óta a megrendelők. A KATA megszüntetése helyett, az 50 ezer forintos adó- és járulékösszegét kellene emelni - nyilatkozta a Trend FM-nek a Minősített Könyvelők Egyesületének elnöke. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly és Imre Lőrinc.

  4. 11:05
  5. 12:05
  6. 13:05
  7. 13:35
  8. 14:05
  9. 15:05

    Világjáró Magazin

    Utazzon velünk hétről hétre a világ körül! Friss utazási ötletek, izgalmas témák és persze személyes kalandok. Mert az utazás élménye sosem lesz mással pótolható! Kutasi Judit utazási élményeikről és az elmúlt 20 év hihetetlen turisztikai fejlődéséről kérdezte a műsor két házigazdáját, Szabó Virágot, a Világjáró magazin alapító főszerkesztőjét és Almásy Gyulát, a Világjáró kiadóigazgatóját.

  10. 15:35
  11. 16:05
  12. 16:35

    Tudatos Fogyasztó

    Hogyan fogyasztunk,mire költünk a Metaverzumban? Mit mondunk a gyerekeinknek erről az új dimenzióról? A Tudatos Fogyasztó rovatban ezekre a kérdésekre keresünk választ Suppán Mártonnal a Peak Financial Services alapítójával.

  13. 17:10

    Siemens-világ

    Okos épületek - A világ energiafelhasználásának 40%-a az épületekhez kötődik, ám csak minden negyedik épület tekinthető energiahatékonynak. Az okos automatizálási technológiákkal nem csak hatékonyabbá tehető az épített környezetünk áramfelhasználása, alacsonyabb CO2 kibocsátás érhető el, azaz fenntarthatóbbá válhatnak az épületek, hanem kényelmesebbé, biztonságosabbá is varázsolhatjuk azokat a helyszíneket, ahol életünk 90%-át töltjük. Medveczky András, a Siemens Zrt. épülettechnológiáért felelős vezetője a mostani epizódunk vendége, aki elmondta azt is, hogy az épületek költségének legnagyobb része, akár 80%-a az üzemeltetés során merül fel.

  14. 17:50
  15. 19:05

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-06-16 00:05:00

Menni-Enni

2025-06-16 11:05:00

Monitor

2025-06-16 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-06-16 13:35:00

Zenei válogatás

2025-06-16 14:05:00

ReBrief

2025-06-16 15:05:00

Sportérték

2025-06-16 17:10:00

Hétfő - Egy nő

A műsorvezető Kutasi Judit.

2025-06-16 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-06-16 19:05:00

Friss hírek

  • A privátbanki vagyonkezelésbe is betört a mesterséges intelligencia

    Varga-Szilágyi Péter, a Wood&Co. magyarországi irodájának vezető partnere a mesterséges intelligencia vagyonkezelésben betöltött forradalmi szerepéről beszélt a Prémium Kategória műsorunkban.
  • 101 Hanggal jön a Depeche Mode maraton

    Nagyszabású, 60 fős nagyzenekarral, 45 tagú férfikarral és hazai szólistákkal készül a novemberre tervezett fekete ünnepre, a magyar közönség egyik kedvenc zenekara előtti tisztelgésül a Friends rendezvényszervező csoport.
  • Iráni-izraeli háború: Meddig tarthat a rakétaháború?

    Jó ideje tervezgette már Izrael Irán megtámadását, ezért nem volt teljesen váratlan a múlt pénteki harci cselekmény, de a mostani időzítését részben amerikai, részben izraeli belpolitikai események is gyorsították – mondta Szalai Máté, a Clingendael Intézet kutatója.
  • Kiberfenyegetések az utakon: még várat magára az önvezetés kora

    Nem elég a professzionális technológia, a felhasználók tudatossága is elengedhetetlen ahhoz, hogy mindennapos látvány legyen az önvezető járművek raja – mondja németországi alapítású Dekra járművizsgáló szervezet hazai kiberfenyegetési elemzője.
  • Falazórobot, okos tégla: ilyen egy modern téglagyár

    Válasz az építőipari erőforráshiányra is: 2026-ban már akár élesben is dolgozhatnak az idén bemutatott Walter falazórobotok a Wienerbergernél.