Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
A koronavírus nyertesei: kerékpárvásárlási láz tombol Magyarországon. Akár 50 százalék is lehet a növekedés. Kitágítja a szerződések megkötésének jogi lehetőségeit egy koronavírus alatt hozott jogszabály. Azért óvatosan az emailes szerződésekkel – mondja a jogász. Több szolgáltatását is megdrágítja a Revolut. Ingyen nem megy –reagál a szakértő. Történelmi csúcsa környékén van a Tesla papírja a tőzsdén. Egyre nagyobb a konkurencia – figyelemztet a szakértő. Duplájára emelkedett az amerikai költségvetés májusi hiánya az egy évvel korábbi eredményhez képest. Ezek mellett érkezik a növekedés.hu újságírója, és élő interjút hallhatnak a nagy olaszországi gazdasági csúcsról. Várja Önöket Nagy Károly.
-
11:05
Soul History
Délelőtt 11:00-13:00-ig a SOUL History 176. adásában folytatjuk tovább a kalandozást a Soul zene fénykorában, a ’70-es és korai ’80-as évek amerikai és brit kultúrájában, különleges lemezekkel. Rögtön egy olyan nyitó Modern Soul-al, ami a teljes ’90-es évekre hatást gyakorolt, de a nagyvilág a La Bouche-tól, vagy a Baywatch-ból ismeri. A hazai rovat a Magyar Televízió könnyűzenei havi magazinműsorát, az 1980 és 1986 között készített Rockönnyű, Jazzenei Popanorámát, azaz a Pulzust mutatja be, az utolsó blokk pedig a Rocky Balboa által barangolt Philadelphia-i utcák hangulatával zár. A Dés - Geszti SHVL különkiadás helyszíni vizuállal az alábbi linken nézhető vissza: https://youtu.be/ugbDCnOquwk Lazítsanak Velünk!
-
13:05
-
13:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:05
Prémium Kategória Túrós-Bense Leventével
Még idén több társaság követheti a Glostert a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán, sőt hamarosan IPO-k is jöhetnek - mondta Virág Ferenc a tőzsdei bevezetést segítő Random Capital egyik tulajdonosa, tanácsadója. A kereslet látványosan megugrott a koronavírus-járvány alatt, a forgalom többszörösére nőtt Randomnál a múlt év azonos időszakához képest. Bár az értékpapír-penetráció még mindig nagyon alacsony a lakosság körében, ám azok, akik már a tőkepiacon vannak egyre aktívabbak. Virág Ferenc szerint a Mol INA-csomagját rövidtávon aligha lesz képes kifizetni Horvátország, bár befektetői szemmel jó volna végre pontot tenni a helyzetre, a részvényesek ebből aligha számíthatnak extra juttatásra az olajtársaságtól. Virág Ferenc már kevésbé pesszimista a járvány okozta rövid távú hatásokkal kapcsolatban, de a jelenlegi árszintek mellett óvatosságra int. Pénteken a 17 órai hírek után várja Önöket a Prémium kategóriában Túrós-Bense Levente, szerkesztő-műsorvezető.
-
18:05
A Nap Vendége
Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója és Mikesy Álmos. a Hiventures vezérigazgató-helyettese . A műsorvezető Érczfalvi András.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
Nem csillapodtak a viszonylag nagy, június 28-i tüntetések óta Szerbiában a kedélyek. A megkérdezett Nyugat-Balkán szakértő szerint nem lehet arra számítani, hogy az elkövetkező hetekben, akár hónapokban valamilyen kompromisszum jön létre Aleksandar Vucic elnök, a kormány és a tüntetők között.
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
Nem csillapodtak a viszonylag nagy, június 28-i tüntetések óta Szerbiában a kedélyek. A megkérdezett Nyugat-Balkán szakértő szerint nem lehet arra számítani, hogy az elkövetkező hetekben, akár hónapokban valamilyen kompromisszum jön létre Aleksandar Vucic elnök, a kormány és a tüntetők között. -
50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
Augusztus 21-én a Budai Várban, a Szentháromság téren Leslie Mandoki és a legendás Mandoki Soulmates zenekara öt évtized bátorságát, hitvallását és diadalívként kiteljesedő zenei életművét ünnepli. -
Lefojtott láz csak az árrésstop
Továbbra is Magyarországon vásárolnak a legkevesebbet az Európai Unió többi országához képest. Ez a Központi Statisztikai Hivatal hazai kiskereskedelmi adataiban is jól érzékelhető. -
Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
Bemutatkoztak a HSUP legígéretesebb startup projektjei. -
Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
Egyre kevesebb mesterséges ételszínezéket használhatnak az érintett gyártók.