1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35
  3. 06:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Akaratereje, küzdőszelleme emelte ki játékosként, a magánéletben érzelmes emberként ismerték Benedek Tibort a hozzá közel állók – mondta Kemény Dénes, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző a Trend FM-nek. A vásárlási idősávokat csütörtöktől eltörölte a kormány, de a maszkhasználat szabályai maradnak - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormányszóvivői tájékoztatón a tárcavezető azt mondta, hogy a kabinet álláspontja is az, hogy mihamarabb lehetővé kell tenni a határok átjárhatóságát az uniós tagállamok között. A használtautó-piacot messze nem rázta meg annyira a vírusválság, mint az újautó-szegmens – mondta a JóAutók.hu vezérigazgatója a Trend FM-nek. Ezt jelzi az is, hogy májusban már visszatértek a vásárlók, a forgalom mindössze 14 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Áprilishoz képest 45 százalékos a növekedés. Újabb amerikai szankciók vannak kilátásban az Északi Áramlat 2 gázvezetéket építő cégek ellen. Az oroszok szerint ezek az intézkedések csak az európaiakat, azonban belül a német gazdaságot sújtanák a leginkább. Ennek ellenére nem számítanak arra, hogy a már 93 százalékban elkészült gázvezetékrendszer építése leállna. Tartósan is megmaradhat a házhozszállítás az éttermeknél, a karanténidőszak után is. De emellett szó lesz arról is, hogy Bulgária és Horvátország is komoly lépéseket tehet már idén is az euró bevezetése irányába. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!

  4. 11:05
  5. 13:05
  6. 13:35
  7. 15:05
  8. 16:05
  9. 16:35
  10. 17:05
  11. 18:05

    A Nap Vendége

    Simonyi Tamás, a KPMG senior igazgatója. A műsorvezető Érczfalvi András.

  12. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  13. 20:05
  14. 20:35

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-07 00:05:00

Menni-Enni

2025-07-07 11:05:00

Monitor

2025-07-07 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-07 13:35:00

Zenei válogatás

2025-07-07 14:05:00

ReBrief

2025-07-07 15:05:00

ReBrief

2025-07-07 15:05:00

Sportérték

2025-07-07 17:10:00

Sportérték

2025-07-07 17:10:00

Hétfő - Egy nő

A műsorvezető Kutasi Judit.

2025-07-07 18:05:00

Hétfő - Egy nő

A műsorvezető Kutasi Judit.

2025-07-07 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-07 19:05:00

Friss hírek